TÓTH KÁROLY (MSZP): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Az olajbizottság munkája úgy indult, hogy akár tisztességes, alapos elemező-értékelő munkát is végezhetett volna. (Dr. Kosztolányi Dénes közbeszól.) Úgy kezdtük, hogy már az ön által is megrendelt, elkészíttetett anyagokat kértük be a bizottságba. Miután nagy nehezen megkaptuk - ez is több hónapba tellett, először ön azt írta, hogy nincs módjában, kérjük mástól azt az anyagot, amelyet ön rendelt meg -, két meglepetés ért. Egyrészt az önnek készített anyagok túlnyomó többsége egyszerű leltár volt, összesítés, minden elemző, értékelő munka nélkül. Ez később is végigvonult a bizottság munkáján, és talán ez is segítette, hogy "sarlatánok" nagyobb szerepet kaphattak, mert ha nincs érdemi segítség, akkor a felszín fecseghet. Másrészt meglepetéssel tapasztaltam, hogy ön nem kért tájékoztatást a nemzetbiztonsági szolgálatoktól, amit nagyon aggasztónak tartok, hiszen nyilvánvalóan ezeknél a szolgálatoknál érdemi anyagok készülhettek, készültek, és valószínűleg fontos szerepet játszott volna az értékelésben.
Szeretném felhasználni a lehetőséget, és megkérdezni a miniszterelnök urat: utasította-e Demeter miniszter urat arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok teljes részletességgel vizsgálják ki, kik készítették fel Nógrádi Zsoltot? Ez azért fontos, mert a szolgálatokra hivatkozott, a szolgálatok presztízse megromlott. Nagyon kevés, hogy ebben Demeter úr kiad egy sajtónyilatkozatot, hiszen a megfigyelési ügyből pontosan tudjuk, hogy egyszer már megégették magukat, amikor egy volt szolgálati tiszt utólag elismerte dicstelen szerepvállalását.
Várom kérdéseimre a válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés