JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint a bizottság többségi véleményének előadója elmondta, több képviselőtársammal együtt általános vitára nem tartottuk alkalmasnak a beterjesztett törvényjavaslatot.

A vitában elhangzottakat szeretném ismertetni, de mielőtt erre konkrétan rátérek, nekem is el kell mondanom - ugyanúgy, mint ahogy Göndör István képviselőtársam kifejtette -, hogy a törvényjavaslatban nagyon sok olyan dolog van, amellyel egyetértünk, nagyon sok olyan dolog van, amit támogatni tudunk. Az, hogy itt, ebben a törvényjavaslatban 18 törvény módosítására kerül sor, igen megnehezíti az ellenzéki képviselőknek azt a jogát, lehetőségét, hogy kormány által előterjesztett dolgok mellé álljanak. Mivel a törvényjavaslatról egy szavazás van, ezért ha a törvényjavaslatnak bizonyos fontos részeit nem tudják támogatni, akkor végül is az egészre nemet kell mondani.

A bizottsági ülésen én is és képviselőtársaim is több helyen elmondták, hogy milyen jó részei vannak ennek a dolognak, de úgy gondolom, hogy erre most nem kell kitérnem, mert ezt az államtitkár úr is elmondta.

Nézzük, melyek azok az okok, amelyek miatt mi nemmel szavaztunk, illetve amit mi nagyon helytelenítünk ebben a törvényjavaslatban! Mint ahogy elhangzott, önkormányzati szemmel nézte a bizottság, és a bizottsági vitában főleg ezek a kérdések kerültek elő. Először általánosságban, majd néhány törvényjavaslatról részletesen is szólnék.

Általánosságban azt állapítottuk meg, hogy a kormány a kormányprogramban megígérte az adóreformot, és azt ígérte - szeretném pontosan idézni a kormányprogramból, nehogy félreértés legyen -, hogy "a kormány a központi elvonások fokozatos mérséklésével megteremti az alapot a helyi adók részarányának növelésére". Tisztelt Képviselőtársaim! Adóreform nincs, önkormányzati, helyi adók részarányának növeléséről se lehet beszélni, és ebben a parlamenti ciklusban ez már így marad, mert itt most egy kétéves csomagról van szó. Azt kell tehát mondani, Kovács képviselőtársammal ellentétben, hogy a kormányprogrammal nincs összhangban ez a javaslat. Itt a kormányprogramnak egy olyan része fog elmaradni, amit mi, ellenzéki képviselők is nagyon szerettünk volna és támogattunk volna, hogy az önkormányzati bevételek, az önkormányzati helyi adók növekedjenek.

A másik ilyen koncepcionális kérdés, ami ide tartozik, a szociálpolitikához, a szociális kiadásokhoz kapcsolódik. A bizottsági vitában a hozzászólók támogatták a gyermekkedvezmény növelését, nem kifogásolta senki ezt a megoldást; ugyanakkor lehet, hogy ezzel kapcsolta össze Kovács Zoltán képviselő úr, aki azt mondta, hogy mást javasoltunk. Igen, javasoltuk a családi pótlék növelését, mert a családtámogatási törvény módosítása is ebben a törvénycsomagban van benne, és ebből egyértelműen megállapítható, hogy a kormány harmadik éve nem tervezi a családi pótlék növelését. Itt is tudnám idézni a kormányprogramot: egészen mást mondott a kormány a családi pótlékról! Azt mondta, hogy ezt fontos szempontnak tartja, és törekszik az értékállóságára. Még a törekvés sem látszik ebben a törvényjavaslatban, nemhogy megőrizné, pedig a lehetőség meglenne rá.

(17.40)

Éppen ezért nemet kell mondanunk erre a törvényjavaslatra. Nemet, mert a szociális feszültségek az önkormányzatoknál jelennek meg. Akik az adókedvezményt nem tudják érvényesíteni, és a családi pótlék nem növekszik, azoknak a helyzete bizony rosszabb lesz a 2001. évben és a 2002. évben is. Ha rosszabb helyzetbe kerülnek, akkor ők az önkormányzatnál fognak jelentkezni, és az önkormányzatnak kell megoldani az ő szociális problémáikat. Az önkormányzatoknál pedig nincs megoldás, nincs rá fedezet, a kormány nem ad ötletet, hogy milyen módon próbálják kezelni azon szegény önkormányzatoknál a problémát, ahol ez halmozottan jelentkezik.

Befejezésül néhány konkrét törvényhez szólnék. Az áfatörvényről: elhangzott a bizottsági vitában, és itt is elmondom, hogy nagyon indokolt lenne már az önkormányzati beruházásoknál biztosítani az áfamentességet. Az önkormányzati kötelező feladatok ellátását szolgáló beruházásoknál indokolatlan az áfafizetés. Nem is fizetik az önkormányzatok, mert ügyeskedéssel, különféle megoldásokkal elkerülik az áfafizetést. Ez az ügyeskedés viszont nem helyes, nem jó, éppen ezért ezt hiányoltuk a törvényjavaslatban.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu