VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Kezdhetném akár azzal az idézettel is, amit az előbb egyik ellenzéki képviselő mondott, hogy hála különböző intézkedéseknek, a gyermekszám Magyarországon növekedik, emelkedik. Azt gondolom, ebből kell kiindulni, hiszen a kormány családtámogatási és gyermektámogatási rendszerének éppen az a célja, hogy az a népességi tendencia, amely az elmúlt éveket jellemezte, megálljon, megforduljon, és lehetőleg Magyarország egy népességében is gyarapodó nemzet legyen.
A családi támogatásokat szolgáló eszközrendszer, mint azt a képviselő asszony is tudja, nem szűkíthető a családi pótlékra, a családi pótlék annak csak egy eleme. A kormány 1999-2000-ben, de még 2001-ben is egy új, komplex családi támogatási rendszer kiépítésére helyezte a hangsúlyt, amelynek főbb elemei a családi támogatások jelentős részének alanyi jogúvá tétele, új eszközök bevezetése, mint a személyi jövedelemadó-rendszer családi adókedvezményének, a gyermekgondozási díjnak az ismételt bevezetése, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás kiterjesztése, amelyek nem kevés forrást igényeltek, igényelnek. Ezek mellett csak 2002-től látunk lehetőséget valamennyi eszköz reálértékének tartására.
Azt gondolom, hogy a tegnapi nap folyamán a napirendet megelőző vitában a miniszterelnök úr világosan elmondta, mi a célja ezeknek az intézkedéseknek. Igen, az alanyi jogúvá tétel mellett szeretnénk, ha a támogatások egy jelentős része munkához kötött lenne.
Összességében a gyermekes családokat megillető támogatások 1999-ben '98-hoz viszonyítva 29 százalékkal, 2000-ben 14 százalékkal nőttek, 2001-ben pedig e támogatások újabb 18 százalékos növekedésével lehet számolni.
Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
(16.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés