DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Szalay képviselő úrnak röviden a válaszom: igen, az új kormány a választások után más perspektívával állt munkához. A választások éppen arról szóltak, hogy Magyarország a potenciálja mögött maradt az előző évek során, a kormány vitatta, hogy az ország előbbre léphet. Ez a téma a választásokon az ország elé lett hozva, az ország meghallgatta, és azokra szavazott, akik új perspektívával jöttek és akik azt meghirdették. A pénzügyminiszter akkor ebben a távlatban azt mondta, hogy igen, most már nem az lesz a távlat, amit korábban mondtak, hogy 3-4 százalék, s amikor 7-ről beszéltünk, akkor nevetségessé próbáltak tenni bennünket.

Ebben az új helyzetben persze, hogy új távlatokkal állt az ország a gazdaságpolitikához, és a világ is kezdte elhinni, s azóta be is bizonyosodott.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu