DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! képviselőtársaim! Most már számtalanszor felmerült a kis- és középvállalkozások megsegítésének gondja. Ezt üdvözölni lehet. Azonban hozzá kell tenni, hogy a támogatás nyílt formája a szubvenció, nehezebben áttekinthető formája az adórendszer. Ez a közgazdaságtanban eléggé alaposan ki van fejtve.

Már a hetvenes években a kutatásaink során felmerült az, hogy szükség van a kis- és középvállalatokra, hogy csak az az ipari szerkezet működik jól, ahol piramisrendszerben épülnek fel a vállalkozások. Azonban már akkor is felvetődött az az alapvető gondolat, hogy mi tekinthető kis- és középvállalkozásnak. Szeretnék segíteni a kormánynak abban, hogy ne kapkodja el ezt a dolgot, nehogy csak a létszámhoz kösse a kis- és középvállalkozások megállapítását, mert nyilvánvaló, hogy egy részlegesen gépesített, egy komplexen gépesített vagy egy automatizált vállalatnál egészen másképpen merül fel a létszám kérdése. Egy automatizált vállalat, ha 50 fő alatt dolgozik, lehet nagyvállalat is. Hadd ne mondjak példákat az idő rövidsége miatt. Egy részlegesen gépesített vállalat viszont 50 fő alatt nyilvánvalóan kis- és középvállalatnak számít. Mivel én annak idején, a hetvenes években ezzel a kérdéssel foglalkoztam, és azt is felvetettük, hogy az árbevétel vagy más mutatók legyenek a meghatározók - az idő rövidsége miatt ezt nem tudom elmondani -, akkor ne csak a létszám legyen tehát a meghatározó, mert ez közgazdasági nonszensz.

Ezzel akartam bizonyítani Lenártek András képviselőtársamnak, hogy mi nem az ülésrend alapján, hanem a szakmaiság alapján közelítjük meg ezt a törvényt. Jó lenne, ha önök is ezt tennék. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu