DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy tűnik Tállai úr hozzászólásából - amit az imént el tudott mondani még televízióidőben, ami nekünk már nem adatott meg; sajnálatos módon az MSZP-t megcsonkították 23 másodperccel -, hogy az a lelkiismeret-furdalás, amely az 1999. évi jelentős szja-tehernövekedés miatt terheli a Fideszt, itt most kiszalad bizonyos olyan megnyilatkozásokban, amelyek nem valósak.
(12.10)
Tisztelt Tállai úr, teljesen alap nélküli volt az az érvrendszer, amit öntől hallottunk; ellenben teljesen alapos volt az az érvrendszer, amit az SZDSZ szónokától hallottunk, hiszen nem tudja ön sem cáfolni azt, hogy ha 50 ezer forintot keres valaki - akár azért, mert magasabb lesz a minimálbér, akár más miatt -, akkor sajnálatos módon azok a számok valósággá válnak. Egyelőre ön sem cáfolta meg a mai napon azt a KSH által kiadott hivatalos közlést, mely szerint a három vagy annál nagyobb gyerekszámú családoknál a családi jövedelem átlaga nem éri el a 600 ezer forintot Magyarországon. Márpedig ha ezek a számok igazak - és igazak -, ebben az esetben teljesen egyértelműen meg lehet állapítani - noha, önök nem teszik lehetővé, hogy megismerjük részletesen azt a jövedelemmegoszlást, ami alapján ama 33 milliárd forintot igénybe vették 1999-ben a családok -, tehát teljesen nyugodtan meg lehet azt állapítani, hogy több mint fele a háromnál nagyobb gyerekszámmal rendelkező családoknak nem fogja tudni igénybe venni teljes mértékben az önök által olyan nagyon dicsért és olyan magas szintre emelt adókedvezményt.
Mi csak erről beszélünk. Lehet, hogy a családok egy része majd igénybe fogja venni, de jelentős számban nem fogják tudni igénybe venni, és ezt mi igazságtalannak és természetesen emiatt elfogadhatatlannak tartjuk. Nem azért, mert sokan lesznek, akik igénybe tudják venni, hanem azért, mert túlságosan sokan lesznek, akik nem tudják igénybe venni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés