DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Csak arról feledkezik el, hogy amikor azt mondjuk, hogy a három gyermeket nevelő családoknál nincs 600 ezer forint a család jövedelme, akkor nem biztos, hogy ez azt jelenti, hogy a családban mind a két kereső havonta jövedelemhez tud jutni. Ebből következően nem lehet úgy számolni, ahogy ön számol, hogy az átlagot beszorozza kettővel, és akkor biztosan van minden családban 160 ezer forint havonta, mert akkor itt van minden rendben. Úgy gondolom, hogy az teljesen rossz felfogás, amit az imént ön a KSH-számaival kapcsolatban mondott.

Még egy dologra felhívnám a figyelmet. Ön mint kelet-magyarországi képviselő, tudhatja, mert a környezetében bizonyára vannak - nekem rengetegen vannak a környezetemben - olyanok, akik egyrészt nem tudják elérni az átlagot, mert abban a közegben eleve nincs lehetőség 50 ezer forint fölötti jövedelemre, ha nincs olyan képzettsége valakinek, hogy elérje.

A másik dolog pedig: abban a körzetben nem 6 százalékos a munkanélküliség, hanem 26 százalékos. Ebből következően tehát a család egyik tagja eleve nem tud elhelyezkedni, és tulajdonképpen csak az egyik keresővel lehet számolni. Ezek hozzák ki azt az átlagot, amiről beszélünk, és tévedés úgy érvelni, ahogy ön érvelt ebben a dologban, hogy az átlagot megszorzom kettővel, és ennyi jövedelemre szert fog tenni mindenki.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu