DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Bauer képviselő urat emlékeztetni szeretném arra, hogy pont a társadalmi különbségek fokozatos növekedése miatt is, illetve alapvetően az egészségügyi költségvetéshez való hozzájárulás miatt múlt évben a Magyar Demokrata Fórum frakciója javaslatot tett arra, hogy az 5 millió forint feletti jövedelmek esetében átmenetileg rakjunk be még egy adósávot, és az ebből befolyó összegeket fordítsuk a humán szféra átalakítására, segítsük ezzel az átalakulást.
Az egy dolog, hogy a koalíciós partnerek nem szavazták meg, ez a mi bajunk. De amikor Bauer képviselő úr számon kéri rajtunk, a Magyar Demokrata Fórumon, akkor azt ne felejtse el, hogy az ellenzék sem szavazta meg. Sem a Szabad Demokraták Szövetsége, sem a Magyar Szocialista Párt a bizottsági ülésen nem tette lehetővé még azt sem, hogy a Ház elé kerüljön, és erről a kérdésről vitatkozzunk. Úgyhogy amikor kritizál, ezeket ne felejtsük el!
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés