DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így jár az ember, ha beesik délután négy órakor a parlamentbe. Így aztán nem fogja megtudni, hogy a családi adókedvezmények vitája a Ház által megszabott rendben tegnap lezajlott. Így aztán azt sem fogja megtudni, hacsak tőlem nem most, hogy ma a második etapot vettük górcső alá, ugyancsak a megszabott keretben, jelesül azokat a pontokat, amelyek a járulékokra és egyéb költségvetési bevételekre vonatkoznak. Így aztán persze ön azt sem tudhatja, hogy itt nem volt durvaság sem, sajnos érdemben még csak vita sem, hiszen kifejtettük ugyan a véleményünket, de érdemi vitára önökkel nem kerülhetett sor a mai nap.
Ma ugyan gazdagabbak lettünk néhány, eddig még nem ismert egészségbiztosítási nyelvújítással, amelyeknek azonban sem az írott változata nincs a kormány által beterjesztett javaslatban, sem értelmük nincs a mi társadalombiztosítási rendszerünkben. Ezért az elmondott felszólalása tartalmával nem lehet vitatkozni, mert ehhez a tárgyban minimális ismeretek elengedhetetlenül szükségesek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés