FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Remélem, nem leszek házszabálysértő a napirendi pontok tekintetében, természetesen a tb és az egyösszegű hozzájárulás témakörét szeretném részletezni abból a szempontból, amelyet a Magyar Demokrata Fórum fontosnak tart. Ugyanakkor kikerülhetetlen, hogy eljussunk a gazdasági élet szereplőihez, azokhoz a vállalkozásokhoz, akiket ez érint.

Nyilvánvaló, hogy a társadalombiztosítási járulék, az egyösszegű hozzájárulás nevesítetten egy elvonásfajta, ha nem is adó, de egy másik formája az elvonásnak, tehát egészében a gazdálkodási tevékenységből kiáramló pénzt jelenti. Nos, az előkészítés során is többször hangsúlyoztuk, hogy értjük azt a kormányzati szándékot, ami a kormányprogramban és a Fidesz választási programjában ígéretként hangzott el: a jelentős társadalombiztosítási terhek csökkentése.

Erre komoly esély is van a most benyújtott törvénytervezet kapcsán, hiszen jelen pillanatban 33 százalékról 30-ra szólna az előterjesztés a csökkentés mértékét illetőleg, illetve 2002-re is utalni kell, amikor újabb 3 százalékpontos csökkenés lenne, tehát 27 százalékos lenne a társadalombiztosítási járulék 2002-ben.

Ugyanakkor - őszintén és szerencsére - azt mondom, hogy talán ez a járhatóbb út. Említésre került, hogy az egyösszegű tb-járulék, amely 3900 forint egészségügyi hozzájárulás címén, a következő évben 4200 forint, majd pedig 4500 forint lenne. Államtitkár úr az expozéjában jelezte a számszaki nagyságrendeket, miszerint mintegy 110 milliárd forint kedvezményt jelent a 33-ról 30 százalékra való csökkentés a vállalkozók körében, a terhelés pedig az egészségügyi hozzájárulás növekedése mértéke miatt mintegy 10-12 milliárd forint lenne. Úgy tűnik, a szaldó messze pozitív a vállalkozóknak összességében. Ez igaz, és ez egy nagyon örvendetes dolog, csak egy probléma van, hogy ki a nyertese és ki a vesztese az itt fennálló egyenlegnek. A magyar gazdaság jelenlegi teljesítőképessége és szerkezete azt mutatja, hogy döntő többségében a multinacionális cégek azok, amelyek a magyar gazdaság bruttó hazai össztermékének előállításában szerepet vállalnak. A nemzetközi gyakorlat, tapasztalat, kialakult forma, arányszámok viszont mások, jóval nagyobb mértékű a kis-, középvállalkozások részvétele a bruttó hazai össztermék megtermelésében.

Nos, itt kapcsolódnék vissza, hogy szerencsére a kormány is talán egy picit késve, de még mindig időben jelzi, jelezte, hogy a kis-, középvállalkozásoknak egy nagyobb mértékű kedvezményt kell adni. A Magyar Demokrata Fórum ezzel teljesen egyetért, de a kedvezmény fajtájában és abban, hogy milyen módon adjuk ezt, némi árnyalatnyi különbség van a vélhető beterjesztéssel szemben. Ugyanis a társadalombiztosítási járulék 3 százalékpontos csökkenése döntő többségében a multinacionális, de inkább úgy fogalmaznék, a nagy tőkével, nagy alkalmazotti létszámot foglalkoztató tulajdonosoknak fog kedvezni. Nem látom annak az esélyét, hogy az így nevesített mintegy 100-110 milliárd forint kedvezményt, ami ennél a vállalkozói rétegnél megmarad, azonnal és önként továbbadná az alkalmazotti réteg felé. Ez döntő többségében nyereség formájában fog lecsapódni. Itt eljutunk egy olyan problémához, hogy mit csinálnak a külföldi tulajdonlású cégek ma Magyarországon a nyereségükkel, tehát mennyit forgatnak vissza, és most már sajnos kell számolni azzal, hogy mennyit visznek ki. Ha ebből a náluk maradó pénzből visszaforgatnak, itt beruháznak, az talán még a menekülési út lenne, és ez lenne talán az egyedüli esélyünk arra, hogy komoly nyeresége van a magyar társadalomnak abból, hogy most nagy összegű társadalombiztosítási kedvezményt adunk.

Ugyanez sajnos nem mondható el a hazai kis-, középvállalkozások részéről, amelyeket a pénzforgalmuk és az összes terheltség alapján nagyban sújt az egészségügyi hozzájárulás. Tehát miközben egy vállalkozói csoport nagy kedvezményt kap, várhatóan egy másik vállalkozói csoportot, a hazai kis- és középvállalkozásokat negatívan érinti az egészségügyi hozzájárulás növekedése.

Abba a csomagba, amelyben gondolkodunk, hogy a kis-, középvállalkozásokat, nevesítetten az 50 fő alattiakat és magyar többségi tulajdonlású vállalkozásokat megsegítenénk, a Magyar Demokrata Fórum belegondolja azt is, hogy az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás mértékét nemhogy emelni kellene, hanem véleményünk szerint csökkenteni kellene. Miután két évre szóló adótervezetről van szó, az első lépésben a jelenlegi 3900 forintról 3450 forintra szeretnénk csökkenteni, a második lépésben, a 2002. évben pedig további 450 forinttal, azaz 3000 forintra szeretnénk csökkenteni. Csak így, komplex egészben tudjuk elképzelni azt, hogy a gazdasági élet szereplői egyformán valamilyen arányosság alapján részesülhetnek a kormány, illetve a Magyar Demokrata Fórum által is támogatott kedvezménycsomagban.

(12.40)

Ilyen diszkriminatív és kitapinthatóan különbözőséget okozó rendelkezésnél nagyon nehéz azt megérteni, hogy külön kormányprogramunk van a kis-, középvállalkozások fejlődése érdekében. Nos, egyik oldalon örvendetes, hogy a Gazdasági Minisztériumban első ízben az idei évben jelent meg a kis-, középvállalkozások nevesített támogatása forrásoldalról, ugyanakkor másik oldalon bizonyos elvonási szintek növekedésre kerülnek ennél a vállalkozási rétegnél.

Külön érdekes a minimálbér kezelésének az ügye, hogy ez hogyan érinti a különböző nagyságú vállalkozási csoportokat. Vélhető, hogy a minimálbér emelkedésének a következménye leginkább szintén a kis-, középvállalkozásokat, egyéni vállalkozókat fogja érinteni. Nagyon egyetértünk azzal, hogy meg kell mozdítani abba az irányba a minimálbér és a magyar bérrendszer kérdését, amely a legnagyobb hiánya ma a magyar gazdaságnak, nevezetesen, hogy az uniós átlagbéreknek töredéke a magyarországi átlagbér. Ez persze elvezet addig, hogy akkor meddig expandálhat a magyar fizetőképes kereslet, tehát nehogy ne tudjunk egy belső fogyasztással további gazdasági növekedést okozni.

Nagyon logikus igény, sőt, hogy egy racionális területről, az üzemanyag áráról beszéljek, természetes, hogy elfogadjuk, hogy nemzetközi áron kerülnek a nemzetközi piacon vett termékek, szolgáltatások a magyar piacra, de az egyszerű ember rögtön hozzáteszi, hogy de kérem szépen, az én bérem nem nemzetközi átlagszintű - és ebben sajnos sok igazuk van. Tehát ezért tudjuk elfogadni a 40 ezer forintos minimálbérre való ösztönzést, hajlamot, habár, mint említettük, átmeneti megoldásként legszívesebben egy olyan változatot tudunk elképzelni, amelyben a kormány a saját hatáskörében határozza meg a minimál összegű béreknek a nagyságát. Ez azt jelenti, hogy nem a teljes gazdasági életre, hanem csak a közszférára, a közalkalmazotti, köztisztviselői rétegre, a rendvédelmi szervekre, tehát arra a körre, amely fölött a kormány határozataiban, rendelkezéseiben rendelkezhet.

Véleményünk szerint ekkor főleg az egyéni vállalkozóknak, kis-, középvállalkozóknak lenne mintegy másfél-két évük arra, hogy a megemelkedett közszférai minimálbérek hatására rendezzék a gazdasági életüket, és beilleszkedjenek abba a sorba, hogy náluk is hamarosan elérkezik a minimálbérnek a 40 ezer forintos léptéke, sőt két év múlva az 50 ezer forint a vélekedő előterjesztés szerint, mert különben, szintén visszakanyarodok, a kisvállalkozásoknak elég nagy traumát fog okozni. Nyilvánvaló, őnáluk mutatható ki legtöbb olyan alkalmazott, aki minimálbérrel van bejelentve.

Természetesen ebben van némi csalfaság is, az, hogy minél nagyobb nyereséggel, haszonnal dolgozzon a cég, és a tulajdonosnak ezáltal a jövedelmei nagyobbak legyenek. De van egy kényszer is, hogy nehezen tudok néhány ágazatot elképzelni, amely a mai értékviszonyok mellett gazdaságosan tudna üzemelni. Ez különösen vonatkozik a mezőgazdaságra a minimálbér esetében, ahol a leginkább szakképzetlen kézi munkaerőre van legtöbbször szükség, főleg az idénymunka-időszakok különösen jellemzőek erre.

Ezért, mint említettem, csak együttesen tudjuk kezelni a társadalombiztosítási járulék csökkenését és az egészségügyi hozzájárulás problémakörét. Ebben a Magyar Demokrata Fórumnak változatlan az álláspontja, és ez irányba tesszük meg a módosító indítványainkat, hogy egyetértünk a tb-járulék csökkentésével, de nem értünk egyet az egészségügyi hozzájárulás ilyen mértékű emelésével; az arányosság elve alapján kell hogy segítsük a hazai kis-, középvállalkozásokat is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu