PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm Horváth János képviselőtársamnak vagy köszönném a pontosítást, ha az lett volna, de én nem erről beszéltem, kedves képviselő úr. Tudom, hogy van a közgazdaságtanban egy fogalom, de én végigkövettem, vagyis próbáltam végigkövetni Tóth István képviselőtársunk hozzászólását, és én az ő hozzászólásához kapcsolódva mondtam ezt. Ő nem erről a fogalomról beszélt, tévedés ne essék!
A másik: azt gondolom a reagálással kapcsolatban, kedves Tóth István képviselőtársam, amit most mondott és amiben próbált ráirányítani a konzervatív és a balliberális gazdaságpolitika különbözőségeire, hogy amennyiben ön ez alatt azt értette, hogy valóban itt mi szakmai érveket hoztunk fel és annak alapján próbáltunk javítani a tervezeten, ön pedig tényleg, mint ahogy mondtam, gyakran egy zöldségesboltot meghazudtoló kínálattal rukkolt elő ezzel szemben, akkor ez valóban különbség.
Persze természetesen tudom, hogy a túlsó oldalon vannak nagyon tiszteletreméltó szakemberek, akik valóban a konzervatív gazdaságpolitikát képviselik. Ezzel a hozzászólásával azonban, képviselő úr, ön nem ezt képviselte, hanem beállt azoknak a sorába, akik akár már most beterjeszthetnének egy egy paragrafusból álló törvényjavaslatot, amely úgy szólna, hogy a tények hazudnak, nem a Fidesz. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés