DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Önnek, igen tisztelt Medgyasszay képviselő úr, azért nem köszönöm meg külön a kérdését, mert ön úgy tette fel a kérdést, hogy mi az igazság e rágalom körül. Ön nem nevezte rágalomnak, de az igazságot kérdezte. Én viszont rögtön szeretném kimondani, hogy ez egy olyan csúnya rágalom, amelyet a kormányoldalról nem lenne szabad gerjeszteni.
Hadd tegyem hozzá, hogy ön nagyon jól ismeri az én egész életem küzdelmét, amelynek egy nagyon kiemelkedő része az, hogy a magyar termőföld sose kerülhessen külföldi tulajdonba, külföldi kézbe. Az én alapelvem az, hogy a magyar föld a magyaroké, és nem lehet megengedni semmilyen jogcímen, hogy ezen bármiféle felhígító akció rést üssön. Erről a kérdésről ennyit. Amíg tehát engem ebben a székben lát, ilyen helyzet nem állhat elő Magyarországon.
Kérdezi, mégis, hogyan terjedhetett el ez a rágalom. Kérem, én nagyon szomorú vagyok, el kell hogy mondjam, engem arról informáltak - önt arra kérem, ne vegye rossz néven, hogy én ezt elmondom -, hogy amikor én beadtam azt a törvényjavaslatot hosszas szorgalmazásra, hogy a nemzeti földalapot hozzuk létre, akkor a nemzeti földalappal egyrészt meg akartam akadályozni, hogy a külföldiek továbbra is birtokolhassák a törvénytelenül megszerzett földeket, tehát ezeket a nemzeti földalapba be akartam vinni. Másrészt egyéb okok miatt is szükség volt a nemzeti földalapról szóló törvény előterjesztésére. Engem úgy tájékoztattak, hogy ön pedig egyidejűleg benyújtott egy másik törvényjavaslatot - hogy miért, arra majd vissza fogok térni egy percben.
Köszönöm a türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés