DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Igen tisztelt Képviselőtársam! Abban nincs köztünk nézetkülönbség, hogy a privatizáció a nemzet számára rendkívül káros módon bonyolódott le az élelmiszeriparban, hiszen kirántotta a mezőgazdaság talpa alól a szőnyeget, óriási kárt okozott az országnak.

A privatizációs szerződéseket nekem azért nem áll jogomban felülvizsgálni, felülvizsgáltatni, ahogy azt ön kérte, miután nem az én hatáskörömbe tartozott az a nemzetrabló folyamat sem, amely a privatizáció kapcsán lebonyolódott. Annak a felülvizsgálatában se lehet tehát semmiféle szerepem. (Folyamatos zaj.)

Egyébként a Hatvani Konzervgyár nem zárt be, nem fenyegeti a bezárás veszélye. Az idei paradicsomtermés a nagy aszály és az öntözés hiánya miatt rendkívül satnya, rendkívül gyenge. A Hatvani Konzervgyár mintegy 30 százalékos készültség mellett dolgozik, a mi támogatásunknak köszönhetően. Tehát nekünk elismerés járna azért, nem pedig kritika, hogy ez egyáltalán működik.

Köszönöm a kérdését. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu