DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az adórendszer tavalyi változásai több százezer, az oktatásban, egészségügyben és szociális területen dolgozó közalkalmazott reálkeresetét csökkentette annak ellenére, hogy béremelésük elérte az infláció mértékét.
2000 első felében az egészségügyben dolgozók reálbér-csökkenése már megközelítette a 3 százalékot. Az ágazatban a helyzet kritikussá vált. A szakdolgozók tömegével hagyják el a pályát, az ápoló-gyógyító munka veszélybe került. A kormány - megrettenve az egészségügyiek demonstrációjától - felelőtlen ígéretekre ragadtatta magát. Az első ijedtükben bejelentett bruttó százezer forintból azonban a dolgozók borítékjába átlagosan 23 000 forint került.
A kormány törvényi kötelezettségét megszegve - újra csak érdekegyeztetés nélkül - jövőre nagy csinnadratta közepette 20 százalékos béremelést ígér. Az ígéret és a valóság között azonban szakadék van. A tervezett 20 százalékból körülbelül a minimálbérek és az átlagos közalkalmazotti béremelés után 6 százalék szolgálná az orvosok és a szakdolgozók kereseti arányának javítását. Az egészségbiztosítási kasszában nincs fedezet a kormány ígéreteinek teljesítésére, a kasszanövekményből dologi kiadásokra is kell fordítani, fűtésre, gyógyszerre, műszerkarbantartásra, fejlesztésre. Amortizációs alap nincs, jövőre sem lesz. A minisztérium eközben gyártja a privatizációs törvényi elképzeléseket, melyeket az érintettek, miután sérelmesnek tartják, a jogbiztonságot veszélyeztetőnek, rendre visszautasítanak.
A kormány taktikája átlátszó, ha nem lesz persze a közalkalmazottak száma az egészségügyben elegendő, akkor nem is kell gondoskodni a bérükről. Fedezetlen ígéretek egyfelől (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), kiszámíthatatlan törvénykezés másfelől. Mindeközben (Az elnök a csengő ismételt megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szemrebbenés nélkül szól a Fidesz PR-kampánya, hogy jövőre megoldódnak a gondok. Miniszter úr, jövőre tényleg már minden jobb lesz?
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés