DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A Belügyminisztérium munkatársai a 191/96. (XII. 15.) számú kormányrendelet alapján évente rendszeresen ellenőrzik az országban működő közigazgatási hivatalok munkáját.

Ezúton szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy ebben az évben már három közigazgatási hivatal vizsgálata zajlott le és fejeződött be, és jelenleg két közigazgatási hivatal vizsgálata van folyamatban. Ezek közül az egyik Budapest Főváros Közigazgatási Hivatala. Tehát szeretném hangsúlyozni, hogy a közigazgatási hivatalok ellenőrzése elfogadott ütemterv szerint zajlik a Belügyminisztérium munkatársai részéről.

Az ön által elmondott interpellációban feltett kérdésre, hogy mire terjed ki a vizsgálat, a következő tájékoztatást szeretném adni: az ellenőrzött szerv tevékenysége megfelel-e a hatályos, vonatkozó jogszabályi előírásoknak; a különböző forrásokkal történő gazdálkodás rendje és színvonala biztosítja-e a 191/96. számú kormányrendeletben meghatározott feladatok teljesítését; a vizsgálat feladata feltárni az ellenőrzött szerv működését akadályozó tényezőket, és elősegíteni a szükséges intézkedések megtételét.

A hivatalvezető úr médiaszereplései miatt szükségessé vált, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal ellenőrzése során ezt a témakört is vizsgálják a Belügyminisztérium munkatársai.

Tisztelt Képviselő Asszony! Az interpellációjában megfogalmazott második és harmadik sorszámú kérdésekre a vizsgálat lezárta után fogom a választ megadni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu