MANNINGER JENŐ közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tárgyi egyezményt 1997-ben írták alá a csatlakozó országok. Az egyezmény alapvető célkitűzése, hogy az európai közúti közlekedésben részt vevő járművek mind közlekedésbiztonsági, mind pedig környezetvédelmi szempontból feleljenek meg az egységesen kialakított nemzetközi normáknak.

Az elmúlt évek során már oly módon korszerűsítettük a közúti járművek időszakos vizsgálatával kapcsolatos szabályozásunkat, hogy megfeleljen a vonatkozó közösségi jogszabályoknak is. Ennek eredményeként az egyezmény elfogadása és hazai bevezetése a jelenlegi szabályozásnak csak kismértékű módosítását igényli. Ugyanakkor hozzájárul a nemzetközi és hazai járműállomány minőségének javításához, környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági szempontból való korszerűsítéséhez.

Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati javaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu