DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három pontosítást szeretnék tenni az eddig elhangzottak alapján. Egyrészt én nem ismerek olyan számot, ami alapján 10 százalék alatti inflációval lehetne összevetni a 16 egész valahány tized százalékos bruttó bérnövekedést. A másik: elég sajátságos az a megközelítés, ami azt mondja, hogy '89-ben tervgazdasági rendszer volt Magyarországon, mert megítélésem szerint eléggé sok tény cáfolja, hogy az lett volna Magyarországon. Azzal viszont szerintem mindenkinek célszerű számolnia, és attól a helytelen nézettől el kellene tekintenie, hogy 1998-tól kezdve Magyarországon van olyan új gazdasági modell, amiről itt beszélnek, hanem ha valaki igenis próbálja figyelni a szerves fejlődést, akkor érdemes visszanyúlni 1989-ig.

(16.00)

Érdemes azért visszanyúlni, mert semmilyen módon másként nem lehet korrekt, normális, szakmai alapon nyugvó magyarázatot adni azokra a folyamatokra, amelyek a kilencvenes évek Magyarországán lezajlottak. Ez igaz a növekedésre, igaz a bérek változtatására, igaz az exportteljesítményekre, a tőkebeáramlásra és sok minden más mutatóra is. Ezért tehát, ha valaki a nyolcvanas évek végéhez viszonyít mutatószámokban, akkor megítélésem szerint azt nem kritizálni kell, hanem helyén kell értékelni ezeket a kérdéseket.

Utoljára még egy dolog, amiről szeretnék két mondatot szólni. Ez úgy szól, hogy nem vagyok meggyőződve arról, hogy napjainkban nincs olyan probléma, mint ami a nyolcvanas évek végén volt az exportárbevétel - hogy is mondjam - túlságosan piedesztálra emelésével, hiszen ebben a teremben az elmúlt hetekben kellően sok alkalommal elhangzott az FVM-minisztertől arra való hivatkozás, hogy az agrárágazat nettó devizahozama az ország szempontjából mit is jelent. Nem másról van szó, mint ugyanarról a folyamatról. Azt gondolom, ezt is helyén kellene kezelni. Tehát nem biztos, hogy csak a nyolcvanas évek vége volt e tekintetben elhibázott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), elképzelhető, hogy most is vannak hibás gondolatok, illetve hibás lépések.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu