PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy Jauernik képviselő úr helyes, igaz állításokat tett. Szeretném azzal kiegészíteni, hogy egyenlőtlenségek vannak. Ha összegezzük azt, ami elhangzott, ennek az a rezüméje, az az eredménye, hogy a kiegyenlítő rendszert erősíteni kell, és hozzájöhet még, hogy a normatívák vegyék figyelembe az adott feladatokat.

Állítom, hogy kiszámíthatóak a forrásigények. Hivatkozom az angol, német példákra. Kiszámítják a forrásigényeket, akkor is, ha egy kicsit más típusú a finanszírozás.

Szeretném elmondani, hogy 11 milliárd önhiki-forrás mellett az önkormányzatok 100 milliárd forintot elvontak a működésből fejlesztésre. Ez mutatja azt, hogy a kiegyenlítéssel lehet a működésre odavinni még a rendszeren belül is a pénzt. A többit a 260 milliárdhoz a vagyon értékesítéséből, illetve hitelekből teremtették elő.

Csige úrnak szeretném mondani, hogy éppen az egyenlőtlenségek miatt nem érzik Hajdú-Biharban a hatást; Kósa úr remekül mondta korábban azt, hogy az átlag meg a 180 centis ember a 170 centis átlaghoz... Valóban az a helyzet, hogy Hajdú-Bihar - az előbbi példára emlékszik Csige úr - a burkolt utak tekintetében is elmaradott.

Megkérdeztünk egyszer angol szakembereket arról, hogyan áll a kötelező óraszám Angliában - és azt kérdezték, hogy miről beszélünk. Törvényes munkaidő van, az a heti negyven vagy harmincvalahány óra, és kész, azt kell ledolgozni. Ez a lényeg a dologban (Mádai Péter: Fenét a lényeg!), és még egyszer mondom, hogy a kiegyenlítést erősíteni kell, és az egyenlőtlenségeket csökkenteni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu