DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Én a szünet előtt elhangzott egyik érvelésnek arra a mondatára szeretnék visszatérni, melyben egyik fideszes képviselőtársunk azt bizonyította számunkra, hogy ha az egygyermekes családok esetén 83 százalék, a kétgyermekes családok esetében 83 százalék, a háromgyerekes családok esetében 60 százalék tudja igénybe venni a családi adókedvezményt, akkor vajon hogy fog ebből kijönni átlagosan 83 százalék. Szerintem valamennyi képviselőtársunk, aki a teremben van, egyszerűen ki tudja számolni, hogy sehogyan sem. Ebből az is következik, hogy az a számítás, amelyet a Pénzügyminisztérium egyedül hiteles információként számunkra eddig lehetővé tett megismerni a családi adókedvezmény 1999. évi igénybevételéről, bizonyára ingatag lábakon áll. Bizonyára nincs hiteles információja az előterjesztőknek sem arra nézve, hogy vajon hány gyermek után tudták teljes mértékben igénybe venni 1999-ben a családi adókedvezményt.

Ezt roppant módon sajnálom, hiszen most már lényegében egy hónapja annak, hogy az adótörvények beterjesztett módosításának bizottsági vitája során kérte a költségvetési bizottság azt adatokat. Ott elhangzott a minisztériumot képviselő helyettes államtitkártól, hogy a képviselők mindegyikének rendelkezésére fogják bocsátani azt a számítást, amely az 1999. évi adóbevallások feldolgozása alapján az APEH rendelkezésére áll, nevezetesen, hogy ki, mely család, mely személy, milyen jövedelem után, hány gyermek után mennyi adókedvezményt tudott igénybe venni. Számomra elfogadhatatlan az, hogy egy hónappal ez után az ígéret után a képviselőknek nem lehet ma sem a kezében az a kimutatás, amely alapján lehet tudni azt, hogy pontosan az előző időszakban, 1999-ben hogyan tudták igénybe venni az újonnan bevezetett családi adókedvezményt.

Ha nem ismerjük a '99. évi tényszámokat, akkor természetesen mindenfajta kényszerből tett számítást kell igénybe vennünk annak kiderítésére, hogy vajon milyen módon fogja érinteni a most tervezett változtatás 2001-ben a családokat. Azt kell mondanom - miután elhangzott a kérdés, hogy vajon milyen számításból lehet -, hogy van olyan központi statisztikai hivatali adat, amely az előző évek adatfelvétele alapján bemutatja azt, hogy az egy-, két-, illetve többgyermekes családoknál mennyi a család egy főre jutó átlagjövedelme. Ez az egyetlenegy adat jelen pillanatban a mi ismereteink szerint, amely alapján számításokat lehet végezni, természetesen csak átlagos jövedelemnövekményekkel felszorozva, hiszen ez '98-ra vonatkozó adat. Ez alapján, amely a KSH-adatokban jelenleg rendelkezésre áll, lehet számításokat végezni arra, hogy vajon ugyanezen családoknál, ugyanezen eltartotti körben hogy fog alakulni a 2001-es jövedelem, és vajon hogy fogják tudni igénybe venni 2001-ben a most tervezett családtámogatásokat.

Ez alapján lehet azt mondani, Lenártek képviselő úr, hogy ami akkor annyi összegű volt, amire én már hivatkoztam, akkor vajon most milyen lehetősége lesz egy átlagos jövedelemnövekedést elérő akkori átlagos egy, két, vagy három és több gyermeket nevelő család esetében az adókedvezmény igénybevételére. Ha önöknek ehhez képest vannak pontosabb adataik - de még egyszer mondom, az nem pontos adat, amelyre ön hivatkozott, tehát ilyen értelemben azt ne hivatkozzák meg -, akkor, kérem, tárják az Országgyűlés elé, azt gondolom, hogy szükséges lenne, fontos lenne, igényeljük. Ha visszaemlékszem, 1994 és '98 között itt valamennyi adótörvény tárgyalásánál a benyújtotthoz képest is részletesebb hatástanulmányt követeltek az ellenzéki képviselők. Minden egyes alkalommal volt ilyen tanulmány, most is van egy bizonyos adatkörre kiterjedő háttérszámítási anyag a képviselők rendelkezésére bocsátva, erre a témára azonban semminemű megbízható információt nem kaptunk. Az imént elmondtam, hogy ez a bizonyos 83 százalék miért nem lehet valós átlagérték. Azt gondolom, akkor ide kellene adni a valós értéket is.

(12.20)

Egy másik itt elhangzott reagálásra is szeretném az észrevételemet megtenni. A Fidesz vita-összefoglalójában elhangzott, hogy az ellenzéki képviselők egyrészt meg akarják vonni a kormánypártok által nyújtott kedvezményeket, másrészt pedig - ezzel némi ellentmondásban - olyan újabb teljesíthetetlen kedvezményeket akarnak adni, amelyek megingatnák a költségvetés egyensúlyát.

Nincs ilyen javaslat bent a módosító javaslatok között, olyan javaslat van, amely a kormánypártok által nyújtani kívánt adókedvezményeket bizonyos mértékben kibővítené, én úgy fogalmazok, hogy az igazságosság jegyében szeretné kiterjeszteni azokra is, akik ezt nem tudják igénybe venni. Ez az szja-ban megjelenő családi kedvezménynél az MSZP által benyújtott módosító javaslatra érvényes megjegyzésem.

Másrészt pedig valóban érzékelhető kedvezményt szeretnénk megjeleníteni a társasági adóban, illetve az szja-ban is a beruházások hitelkamatának kedvezménye alapján, hiszen ahogyan a most beterjesztett javaslat kedvezményét a kormány benyújtotta, azt csak 2002 után tudná igénybe venni az egyes vállalkozó vagy vállalkozás. Ezt a fideszes képviselők is észlelték, és beadtak módosító indítványt arra nézve, hogy legalább 2002-ben már érvényesíthető kedvezményről legyen szó. Azt gondoljuk, hogy van teljesen jogszerű megoldási lehetőség arra, hogy már 2001-ben is érvényesíthető adókedvezmény legyen a beruházási hitelek kamata után. Erre nézve jómagam is nyújtottam be indítványt, hiszen semminemű indok nem támasztja alá azt, hogy csak a 2001 január után igénybe vett hitelek kamatánál legyen érvényesíthető ez a bizonyos kamat utáni adókedvezmény. Megítélésünk szerint ebből a szempontból a hitelfelvétel időpontja nem perdöntő, az izgalmas az, hogy mikor tudják elszámolni a kamatot, illetve a kamat utáni adókedvezményt.

Nagyon remélem, hogy ezt a módosító indítványt támogatni fogják a kormánypárti frakciók is, és nem csak azt a most benyújtott változtatást, amely a 2001-ben megnyíló hitelek kamata után tenné lehetővé az adókedvezmény elszámolását. Tehát én a 91. módosító javaslat mellett érvelek, a 90. módosító javaslattal szemben, mert azt gondolom, ha a vállalkozóknak valóban adni akarnak kedvezményeket a következő évi adótörvényekben, akkor ezt is minden további nélkül meg lehetne lépni.

Végezetül pedig arról az egyetlen egy kérdésről szeretnék szólni, hogy itt vitatták azt, hogy valakik akarnak adni kedvezményeket, mások pedig nem akarják, hogy ezek a kedvezmények megszülessenek. Szerintem olyan indítvány nincs, amely kedvezmények megszüntetésére vagy kedvezmények korlátozására vonatkozna az ellenzék részéről, olyan indítvány viszont számos van, amely ezen kedvezményeket egy más elv, más gondolatrendszer jegyében szeretné megosztani az azt igénybe vevők között, úgy gondoljuk, hogy ezek az igazságosabb megosztási módok és lehetőségek, amire már utaltam kétperces hozzászólásomban is.

Ugyanakkor pedig nagyon fontosnak tartom azt is megjegyezni, hogy ez a vita azt nem jelenti, hogy az ellenzéki oldalról született indítványok teljesíthetetlen kedvezményeket nyitnának ki. Az, hogy a társaságiadó-törvényhez - már többször elhangzott a vitában - viszonylag csekély számú módosító indítvány érkezett be az ellenzék oldaláról, semmi mással nem magyarázható, tisztelt képviselőtársaim, mint azzal, hogy ez az az adótörvény, amelyhez a legkevésbé nyúlt hozzá a mostani kormánykoalíció, amelynek logikája leginkább folytatja az 1997-től jól funkcionáló és jól bevált adótörvényét, és azt gondoljuk, ha valami jól működik, akkor szükségtelen csak azért, mert ellenzéki pozícióban vagyunk, olyan változtatásokat kezdeményezni benne, ami lehet, hogy kedvezőbbé tenné, de lényegében Magyarországon ez az adótörvény, amikor 36 százalékról 18 százalékra szállította le az előző parlament az adómértéket, és azt követően pedig a beruházásokhoz kötött kedvezmények lehetőségét nyitotta meg, jól funkcionált, jól működik, ezért tehát nem tartjuk indokoltnak, hogy érdemben túlságosan sok módosító indítványt nyújtsunk be hozzá.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu