DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Úgy tűnik, hogy van értelme a mai vitának, mert ahogy Lenártek képviselő úr fogalmazott, most már érti, hogy pontosan ez az indítvány miről is szólt. Elkövettünk mindent annak érdekében, hogy ezt hamarabb is megérthessék, hiszen a bizottsági vitában is indokoltuk az indítványainkat. Remélem, hogy az indítványok megértése után a vele való azonosulás is be fog következni rövidesen, és nem kell olyan tévutakra tévedni, ahol Tállai képviselő úr eltévedt, mert olyanokat feltételezett rólunk, aminek semmi alapja nem volt.
(14.50)
Úgyhogy az a kérésem, hogy legközelebb ne a feltételezései alapján fogalmazza meg a véleményét, hanem a vitában elhangzott hozzászólások és az előtte lévő papír alapján! Ha ez alapján fogalmazná meg, akkor nem mondana olyanokat, mint amit az iménti hozzászólása első két mondatában. Kérem, ettől tartózkodjon a későbbiekben!
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés