DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az iménti vitához csak egyetlenegy mondatot fűzök hozzá: az "aki sokat markol, keveset fog" helyzet nehogy előálljon. Azt gondolom, a törvénymódosítás eredményeképpen arra is gondolni kell, hogy nyilvánvalóan nemcsak az ebből származó egyetlen bevétele van egy önkormányzatnak, hanem ennek a járulékos bevételei esetleg számosabbak lehetnek, ha ez a fajta ügy nem esikvissza. Ha ebben egyetértünk, akkor szerintem létezhet olyan megoldás - Bánki Erik iménti hozzászólására utalok -, ami mentén a dolgot esetleg helyére lehet tenni még pontosabban. Nem akarok ezzel többet foglalkozni, mert azt gondolom, a kérdésről a következő fordulóban, majd bizonyára a bizottságban vita lesz módosító indítványok kapcsán.

Viszont részletesebben szeretnék szólni a 331. ajánláspontról, amely azt a témát próbálja megoldani, amely meglehetősen sok feszültséget okozott, finanszírozási gondot okozott a hazai kis- és középvállalkozásoknak, nevezetesen, hogy mikor is jut hozzá a vállalkozás a visszaigényelt áfához. Ebben az évben már valamennyi adózási szakaszában minden vállalkozásnak meg kellett tapasztalnia, hogy csak abban az esetben tudja pénzügyileg is látni a visszaigényelt áfát, ha két egymást követő bevallási időszakban visszaigénylős az adott vállalkozás.

Azt gondoljuk, az elmúlt időszak tapasztalatai kellő alapot és kellő rutint adtak már mind az APEH-nek, mind a vállalkozásoknak ahhoz, hogy ettől a nagyon durva szigorítást eredményező szabálytól célszerű lenne eltérni, és célszerű lenne a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozási gondjainak enyhítése érdekében azt a régen bevett gyakorlatot követni, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen megvárni a második visszaigénylési időszakot, hanem már az első után lehetősége legyen az egyes vállalkozásoknak a tényleges pénzügyi rendezéshez is.

(16.20)

Természetesen a szükséges APEH-ellenőrzések és egyéb más lefolytatását ebbe az időszakba bele kell érteni. Ugyanis a most kialakult helyzetben ha valaki negyedéves bevalló, akkor - mindannyian tudjuk - több mint fél évet kell várnia arra, hogy hozzájuthasson a visszaigényelt áfához.

Én ajánlom a tisztelt képviselőtársak figyelmébe ezt a módosító javaslatot, mert úgy gondolom, hogy ez a javaslat lehetőséget fog teremteni arra, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy a kisvállalkozások ilyen jellegű finanszírozási gondjain kíván-e a parlament többsége segíteni.

Ehhez kötődik egyébként a 329-es ajánlási pontban szereplő indítvány is. Én azt hiszem, hogy célszerű ezt a gondolatkört kinek-kinek egyrészt magáévá tenni, másrészt pedig próbálni megoldást adni erre a felmerült a konfliktusra, felmerült problémára, ami előttünk van.

Köszönöm, ebben a fordulóban akkor ennyi. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu