GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Tállai Képviselő Úr! Azt hiszem, hogy a mi foglalkozásunk, a gazdaság ettől szép, hogy vannak helyzetek, amiket meg kell oldani, és teszünk kísérleteket arra, hogy olyan megoldásokat találjunk ki, amelyek rövid távon és hosszú távon érvényesülnek.

Azt gondolom, és ma is az a meggyőződésem, hogy az a nyugdíjtörvény, amit a tisztelt Ház elfogadott néhány évvel ezelőtt, az egy ilyen törvényjavaslat volt, olyan törvényt fogadott el a Ház, amely évtizedekre szól, fokozatos fejlődést, változást helyezett kilátásba, mintegy kiszámítható megoldást kínált azok számára, akik dolgoznak, jövedelemmel rendelkeznek és választják az öngondoskodás lehetőségét.

Azt hiszem, a mindenkori kormánypártoknak és az ellenzéknek is sokat segített volna, ha megszabadul a Ház attól, hogy évente így a költségvetés vitáját terheljük azzal, hogy most 9,3-9,5-9,7 vagy 10,5, nem jó ez nekünk sem, nem jó a nyugdíjasoknak sem. Itt elszórakozhatunk ezen, de lehet, hogy két hét múlva a miniszter úr fog mást mondani, mert ha az infláció másképp alakul, akkor kényszerhelyzetből, a törvény erejénél fogva lehet, hogy ez nem 10 felett lesz, hanem azt fogja mondani, már 10,8, de lehet, hogy 11. Nem akarok ezzel hosszú időt eltölteni, azt gondolom, hogy ez benne van a pakliban. Tény, egy kell: hogy törvényszerűen járjon el a korány.

A másik az egészségügyi hozzájárulás. Tényleg igaz, akkor volt egy helyzet, amit kezelni kell, de időközben változik a gazdaság, változnak a lehetőségek, és van értelme gondolkodni azon, hogyan lehet kiváltani ezt a megoldást valamivel. Mi nem mondtuk, hogy nulla legyen, mi csak azt mondtuk, a kormány tanúsítson önmérsékletet, ez van a javaslatunkban is.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu