DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi vita arra sarkall, hogy két kérdésben is tisztázzam az alapállásomat, mert kisgazda képviselőtársaim eddigi hozzászólásukban abban a színben tetszelegtek, hogy ők a mezőgazdaság kollektivizálásának kárvallottjai, és most itt az idő, hogy igazságot tegyenek.

E tekintetben szeretném elmondani nekik, hogy én agrárszövetséges létemre soha nem dolgoztam szövetkezetben, nincs és nem is volt szövetkezeti üzletrészem, saját földön sem gazdálkodtam; az apám és a felmenőim igen, de szövetkezetbe sem léptek be, és egyetlen napot sem dolgoztak ott. Úgyhogy az én érdekemben is dolgoznak ilyen tekintetben.

A másik kérdés, amit szeretnék tisztázni, az pedig az, hogy több alkalommal elhangzott az a vád, hogy miért nem a módosító indítványokról beszélünk. Tudomásom szerint általános vita zajlik, és én konkrétan a törvényjavaslatokhoz szeretnék hozzászólni; a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló kétoldalas, hét paragrafusba foglalt törvényről szeretnék beszélni.

Már a bizottsági ülések során is furcsállottam azt, hogy a második napon megjelent az államtitkár úr, és teljesen másról beszélt, teljesen más koncepciót vázolt fel, mint ami az elénk tárt törvénytervezetből kiderül. Csak nem jöttek rá a tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy ez az elénk tárt törvényjavaslat végrehajthatatlan és rendkívül kedvezőtlen hatásokkal járna? - mert én ebből ezt a következtetést tudtam levonni.

Ami az üzletrészről szóló törvényjavaslatot illeti, én is úgy ítélem meg, hogy egy nagyon valós probléma kezelését célozza meg. A külső üzletrészek természete ugyanis teljesen idegen a szövetkezetektől, és rendkívül káros volt az elmúlt nyolc évben is, hogy örök vitákat gerjesztett. Ez a termék - hogy így fogalmazzak -, a külső üzletrész, a kárpótlás okán került be. Kicsit a mostani helyzettel szeretnék párhuzamot vonni, hisz most is egyfajta igazságszolgáltatás van ilyen tekintetben napirenden.

Hova vezetett '92-ben az, hogy nem számoltak a következményekkel, a gazdasági realitásokkal? Ahelyett, hogy akkor az új gazdákkal való együttműködés konstrukcióját dolgozta volna ki az akkori kormány - mert ez stabilizálhatta volna a szövetkezeteket is, és rendkívüli segítséget tudott volna nyújtani azoknak a gazdáknak, akik visszakapták a földjüket, és elkezdték a gazdálkodást -, ehelyett a nagyüzemekben elhelyeztek egy bombát, ami a mai napig ketyeg.

Fölvetődött az is - Atyánszky képviselőtársam is mondta -, hogy miért nem fizettek osztalékot ezekre az üzletrészekre. Ha ezt egy olyan ember mondja, aki még soha nem látott mezőgazdaságot, akkor el tudom fogadni, de azt hiszem, neki nem kell elmagyarázni azt, hogy a mezőgazdasági tőke természete mennyiben különbözik az iparban és a szolgáltatásban működő tőkétől. NyugatEurópában nem azért adnak ilyen hatalmas támogatást a mezőgazdasági termelőknek, nem azért adnak nekik adókedvezményeket, mert az általuk működtetett tőke hozadéka olyan, mint az iparban - mert akkor nem adnának! Itt lényegesen nagyobb a tőkelekötés, az itt működtetett gépeket lehet, hogy csak néhány hétig lehet egy évben használni; ez lényegesen kedvezőtlenebb ágazat. Tehát ezért fogalmaztam meg, hogy a külső üzletrész teljesen idegen a szövetkezeti szektortól és a mezőgazdaságtól. Úgy gondolom, hogy nem az ő hibájuk volt, hogy erre a tőkére nem tudtak hozadékot fizetni.

Úgy vélem, hogy a kormány által előterjesztett megoldás teljesen rossz. Miért rossz? Mert azon a tévképzeten alapul, hogy a szövetkezeti vagyon pénzzé tehető és a külső üzletrész-tulajdonosoknak ez kifizethető. Gondolják végig, képviselőtársaim, a mezőgazdaság mai tőkeszegény helyzetét: számtalan nagyüzem bért nem tud hónap végén fizetni; nézzék meg, hogy mennyi őszi talaj-előkészítés vár amiatt, mert nem tudnak gázolajat venni! Teljesen irreális elvárás tehát, hogy a szövetkezetek összességében a külső üzletrész-tulajdon megvásárlásához a vagyont el tudják adni, és készpénzzel ki lehet fizetni.

Itt fölvetődött az is, hogy majd néhány szövetkezetben nem fogják ezt kérni az üzletrész-tulajdonosok. Bár vidéken jártam iskolába, de úgy gondolom, hogy magyarul tudok olvasni. Az önök által előterjesztett javaslatban az van benne, hogy köteles a kívülállóknak az üzletrészük közgyűlés által megállapított névértékét egy összegben kifizetni. Itt tehát nincs választási lehetőség, tisztelt képviselőtársaim! Olyan feladatra akarják önök rákényszeríteni a szövetkezetet, ami előre látható, hogy nem tudja megvalósítani; a következő paragrafusban pedig azt olvassuk, hogy ha ezt nem tudja megvalósítani, akkor lejárt követelésként kell nyilvántartani. Nem kell a jogban nagyon jártasnak lenni ahhoz, hogy ha valakinek lejárt követelése van, azután mi következik: természetesen a felszámolás.

Jön a felszámoló, a szövetkezeti tagok rendelkezési joga is megszűnik a vagyon fölött, nem csak a külső üzletrész-tulajdonosoknak nem lesz joguk rendelkezni a saját vagyonukkal, és borítékolható, hogy az ilyen nagy számban, dömping jelleggel felszámolásra ítélt szövetkezet vagyonértékesítése milyen értéken realizálható. Ebből az fog következni - figyelembe véve a mezőgazdasági szövetkezetek mintegy 140 milliárdos hitelállományát -, hogy a felszámolóknak a saját költségükön felül ezt kell kifizetni, és ezért mondjuk mi ezen az oldalon, hogy sajnos a külső üzletrész-tulajdonosok be lesznek csapva, mert azzal az ígérettel születik meg a törvény, hogy őket ki fogják fizetni, és a felszámolótól egy árva buznyákot nem fognak kapni.

Ha megnézzük azt - egyik képviselőtársam elemezte már -, hogy kik lesznek a vesztesek és kik lesznek a nyertesek, azt tudom mondani, hogy a szövetkezet mint gazdasági forma megszűnésével az ott dolgozó emberek is, a külső üzletrész-tulajdonosok és a tagok is vesztesek lesznek, de ennek a hatásai nem lesznek mellékesek a társadalom azon tagjai számára, akiknek semmi közük nincs a mezőgazdasághoz, mert ha a '92 utáni átalakulások következtében ilyen komoly termelési problémák jöttek, akkor ha önök azt jósolják, hogy ez a vagyonkivitel nagyobb lesz annál, meg vagyok győződve arról, hogy a termelés visszaesése meg fogja közelíteni a 20 százalékot, annak pedig nagyon jelentős élelmiszerár-emelkedés lesz a következménye.

Kik lesznek a nyertesei ennek a folyamatnak? Azok, akik a felszámolótól a vagyont olcsón, fillérekért meg fogják tudni vásárolni, és meg fogják ezen alapítani a saját, egyéni gazdaságaikat, társaságaikat, amelyeket később esetleg a jól fizető vevőknek továbbadnak.

Megítélésem szerint tehát azok ellen fog hatni ez a törvényjavaslat, akiknek az érdekében létrehozták. A megoldás véleményem szerint is az lehet, csak olyan megoldás lehetséges, ami nem jár a mezőgazdaság újabb jelentős visszaesésével. Úgy gondolom, a mai termelési szintünk 30 százalékkal alacsonyabb, mint a '80-as évek végén. Az Európai Unióba készülünk, és ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hogy a termelési kvótáink tekintetében még alacsonyabb bázisszinteket vegyenek figyelembe.

Tehát állami segítséggel kell ezt a külső üzletrészproblémát megoldani: akár támogatási formában, akár adókedvezmény formájában, akár pedig valami más konstrukcióban. Ezek az átgondolatlan megoldások véleményem szerint nagybirtokrendszer kialakulásához és jelentős nagyságrendű cselédsors újbóli kialakulásához vezetnek. Ez számomra elfogadhatatlan.

(21.00)

Ami az új szövetkezetekről szóló törvényt illeti, vizsgáljuk meg azt, hogy milyenek azok az új viszonyok, amelyeket ez kialakít. Első olvasat után azt a következtetést vontam le, hogy aki ezt a szövetkezeti törvénytervezetet ilyen formában, ilyen vagyoni kapcsolatokkal létrehozza, lényegében azt írta le, hogy Magyarországon nincs szükség szövetkezetekre. Az új modell egy termékpályás szövetkezés, amely tiltja a termelő tevékenységet; én mérnökember lévén a termékpályát a termék előállításán, a feldolgozásán keresztül egészen a kereskedelmi fázisig értem, tehát ebben a fázisban legalább két termelő ciklus van ilyen értelemben. Nem is értem - nyugati modellszövetkezetekről beszélnek, ahol feldolgozásra kifejezetten szövetkezeteket hoznak létre, a feldolgozó tevékenység pedig egyértelműen termelő tevékenység is -, hogy ezt miért tiltják meg. A dolognak egyébként semmi értelme, mert maga a szövetkezet létrehozhat vagy tulajdonos lehet társaságban, legfeljebb a termelő tevékenységeit egyszemélyes társaságokba kell neki bevinni, rákényszerítenek egy újabb bürokráciát, de ez a lényegen az égvilágon semmit nem változtat.

Ez az új tulajdonosi konstrukció, ami létrejönne az új szövetkezetekben azáltal, hogy az üzletrészeket részjeggyé kell alakítani, véleményem szerint sokkal rosszabb hatással jár, mint maga az üzletrészproblémának a kezelése. Az üzletrész kifizetése esetén ugyanis a harmadik személlyel szemben fennálló tartozást az üzletrésztőkére rá kell tenni, és nettósított értékben kell kifizetni. Már magában az üzletrésztörvényben is benne van, hogy ha az üzletrészt felosztó közgyűlésig a szövetkezeti tag bejelenti kilépését, akkor vele a részjegyén kívül az üzletrésszel is el kell számolni. De ostoba lenne a tag, ha ebben az időszakban jelentené be a kilépését, ugyanis azt követően az ő üzletrésze részjeggyé fog átalakulni, a szövetkezeti törvény szerint pedig a részjegyet névértéken ki kell fizetni, és arra nem lehet terhet tenni. Miért választaná tehát a rosszabb megoldást?

Hosszabb távon tehát úgy szövetkezetet elképzelni, hogy a szövetkezeti vagyon döntő hányada változó vagyonként, részjegyvagyonként funkcionál, amit a tag bármikor visszakérhet - a jelenlegi tagsági összetételt figyelembe véve azok, akik a gazdálkodási tevékenység folytatásában érdekeltek, lényegesen kevesebben vannak, mint azok a befektetők, akik üzletrésztulajdonnal rendelkeznek -, tehát ez a konstrukció a szövetkezet hosszú távú működését nem teszi lehetővé.

Nyugat-Európában azért működnek szövetkezetek, mert állami segítséggel fel nem osztható vagyont birtokolnak. Ha megnézünk egy holland aukciós szövetkezetet, ahol milliárd guldenes vagyonok vannak, ott esze ágában sincs egy nyugdíjba menő gazdának, hogy a szövetkezetből, ahova befizetett, az árbevételének 4 százalékát otthagyta, amikor nyugdíjba megy, kérje az üzletrészt - bár nincs is üzletrész természetesen -, kéri a vagyonrészét a szövetkezetből... (Lányi Zsolt: Osztalék van!) Dehogy van osztalék! Hogy lenne már osztalék? Önök mondták, hogy osztalék semmilyen formában nincsen, ő az értékesítési árban kapja vissza azt a jövedelmet, amelyet realizál ilyen tekintetben, de ennek ellenére otthagy egy meghatározott hányadot azért, mert tudja, hogy az ő termelő tevékenysége a nélkül a funkció nélkül, amit a szövetkezet ellát, semmit nem ér, mert nem tud a világpiacra eljutni.

Ha tehát Magyarországon szövetkezetet akarunk, akkor fel nem osztható vagyont kell képezni, és a mindenkori gazdálkodók, az adott településen és térségben gazdálkodók érdekében kell ennek a vagyonnak működnie, a konstrukciónak olyannak kell lennie. Ha önök szövetkezetet akarnak és segíteni akarnák a gazdákat, akkor egy ilyen tulajdoni konstrukcióval léptek volna elő, természetesen az üzletrész-tulajdonosok mostani méltányos kielégítésével.

A tervezetben az sem tetszik, hogy a szövetkezeteknél a részjegytőke vonatkozásában minimumokat vezetnek be: magántulajdonon alapuló egyéni befektetés esetén 3 millió forintot; amelyikben társaság is van, 10 millió forintot. A szövetkezetet én úgy ismertem, hogy a kisemberek önsegélyen alapuló szervezete, amely gazdasági tevékenységhez vagyoni hozzájárulással biztosítják a feltételeket, tehát a társasághoz analóg feltételeket kialakítani, úgy gondolom, nem elfogadható.

A másik jelentős probléma, amivel találkoztam a tervezetben, az adózás utáni eredmény felosztásának direktívái. Az 58. §-ban meglepődve olvastam, hogy a tagokkal folytatott gazdasági együttműködés arányában ki kell osztani a nyereséget - az egyik képviselőtársam már említette -, de nem tudom, hogy ez a szövetkezet miből fog beruházni, hisz beruházni csak a leadózott eredményből lehet. Ha előírja a törvény, hogy ezt a gazdaság együttműködése alapján ki kell mind osztani, azért biztosítsuk már a szövetkezet kollektívájának azt a döntési jogot, hogy maguk döntsék el azt, hogy adott évben vásárolnak valamit, beruháznak vagy pedig kiadják a tagoknak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm, elnök úr, a figyelmeztetést, rögtön befejezem.

Arra hívnám fel tehát a módosítás kapcsán a figyelmüket, hogy miközben a kisemberek érdekeire hivatkoznak, ne ellenük cselekedjenek. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu