DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tiszta beszéd, Atyánszky úr, önök vannak többen, azt csinálnak, amit akarnak - így igaz. Ha kárt fognak okozni, vállalniuk kell a felelősséget. Semmi probléma, vállalják.
Azt gondolom azonban, hogy ma nyelvi környezetszennyezés hazánkban - erre felhívom Pap János képviselőtársam figyelmét, mint erős környezetvédőét -, és ez a nyelvi környezetszennyezés egy világlátást mutat. Ezt a világlátást úgy nevezik, hogy diktatúra. Ugyanis az, aki ebben a Házban egy jogállam cégbíróságán bejegyzett szövetkezet szövetkezeti mivoltát megkérdőjelezi, új típusú, régi típusú, európai típusú, kolhoz típusú s a többi szövetkezetekről beszél, az semmiben nem különbözik attól a fajta diktatúrától, amelyik az 1878. évi kereskedelmi törvény cikke alapján alakult szövetkezeteket álszövetkezeteknek nevezte, és kolhozokat hozott létre ebben az országban. Egyébként pedig utána ezek a kolhozok köszönték, nem kértek ebből a támogatásból, és a szövetkezés legnemesebb eszméinek megfelelően elkezdtek normálisan működni, és a tagok számára előnyöket is biztosítottak. De nem is ez az érdekes.
Önöknek nem az a bajuk, hogy a szövetkezetek működnek vagy nem működnek. Önöknek az a bajuk, hogy ez a vagyon nem az önök zsebében van. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Ezért kell a felelősséget vállalni, Atyánszky úr.
Miért van az - tegyék fel önök maguknak a kérdést -, hogy ugyanaz a rendelkezési jog, ami például a részvénytársaság külső tulajdonosai esetében megfelelő, az a szövetkezet külső tulajdonosai esetében nem megfelelő? Tegyék fel végre egyetlenegyszer ezt a kérdést, és akkor talán elgondolkodnak azon, hogy mennyire valós az az alkotmányossági probléma, amiről beszélnek. Ezzel együtt - Atyánszky úrnak is mondom - valós társadalmi probléma. Nem azt mondjuk, hogy nem az, hanem azt mondjuk, hogy nem jó a megoldás. Keressük meg a jó megoldást! - ebben vagyunk partnerek. (Taps az MSZP soraiban.)
(12.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés