DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnos, a félelmeim ismételten beigazolódnak. Igyekeztem nem pártpolitikai szempontok alapján beszélni egy olyan problémáról, mely az egész országot érinti, hisz ha az egészségügyi ellátásban gondok vannak, az a lakosságot érinti.

Én tisztában vagyok azzal - és ezt Hegedűs képviselő úrnak mondom -, hogy ez kétharmados törvényt érint. Ha elolvasta a benyújtott törvényjavaslatot, annak indoklás részében ez szerepel.

Sajnálom, hogy miniszter úr nem szólalt meg az ügyben, nem mondta el a tárca véleményét. Habár a bizottsági ülésen bizonyos jogi kifogások fölmerültek, de úgy gondolom, hogy az nem lehet akadály, azon lehet a legkönnyebben segíteni. Ez csak szándék és elhatározás kérdése.

Tulajdonképpen ezzel a kérdéssel megvilágította a parlament az egész egészségüggyel kapcsolatos attitűdjét - és ez vonatkozik mind a kormánypártokra, mind az ellenzékre -, hogy nem tudunk elszakadni egy ilyen, mindenekfelett álló kérdés kapcsán pitiáner, mindennapi pártpolitikai érdekektől, nem tudunk elszakadni egyéni érdekektől, hisz köztudott - önök is tudják, nagyon sokan tudják -, hogy nagyon sokan ülnek ebben a Házban, akik egyénileg is érdekeltek abban, hogy minél hamarabb keresztül tudjanak verni bizonyos dolgokat, mindaddig, amíg a törvényi szabályozás nem születik meg.

Én kérem, hogy gondolják végig, és támogassák a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban. - Közbeszólás az MDF soraiból: Na, ez egy jó beszéd volt.)

Forrás: parlament.hu