MANNINGER JENŐ közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt azzal kell kezdenem, hogy megköszönjem a képviselő úr elismerő szavait. Valóban, az elmúlt évek sikeres árvízvédekezéseiben döntő jelentősége volt annak, hogy a polgári lakosság, a védelmi szervezetek és a vízügy egy emberként, már-már erejüket meghaladva álltak helyt a töltéseken. Az eredményes védekezéshez hozzájárult az is, hogy az árvízvédelmi rendszer fejlesztésére az előző ciklus négyéves időszakához képest a polgári kormány az eddigi két évében a kétszeresét, mintegy 12,5 milliárdot fordított. Ugyanekkora összeg szerepel a kétéves költségvetési törvényjavaslatban is.
Az árvízvédelem fejlesztésére konkrét tervekkel rendelkezünk, a megvalósítás időbeli sorolásáról pedig ez év januárjában döntött a kormány. Ennek alapján folytatjuk a Tisza-völgyben megkezdett munkákat, köztük Csongrád város árvízi töltéseinek megerősítését, és amint azt a képviselő úr is említette, épül a zárt szivárgó a mentett oldalon; a csongrádi védőtöltés helyreállításával párhuzamosan pedig szakemberek vizsgálják meg a vízoldali téglaburkolat megerősítésének lehetőségét is. A kidolgozott változatok ismeretében születhet meg a döntés a megfelelő műszaki megoldásról.
Folyamatban vannak az alpári nyári gátra vonatkozó vizsgálatok is. Mivel a 700 centiméternél magasabb nyári gát kialakítására az érvényes vízjogi szabályozás nem ad lehetőséget, a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet újra elemzi, miként lehetne a nagyvízi meder visszaállítását javítani, elősegíteni az árvizek akadálytalan és gyors levonulását.
Végül: valóban fontos feladat Csongrád város szennyvízkezelésének megoldása is. Céltámogatás elnyeréséhez a jelenlegi keretek miatt a Belügyminisztérium 2002-ben lát lehetőséget.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés