PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdaság szereplői úgy teszik fel maguknak a kérdést, hogy vajon mennyiben segíti az ő tevékenységüket ez a kétéves költségvetés. Nagyobb támogatást kapnak-e a termelés biztonságához, a megélhetésükhöz, az évek óta elmaradt beruházásokhoz, a versenyképességük javításához?

Ha az elmúlt két év történéseiből és tapasztalataiból indulunk ki, akkor, úgy gondolom, sok jóra nem számíthatnak. Hogy miért nem? Mindenekelőtt azért, mert a tisztelt kormányunk az elmúlt két évben még véletlenül, tévedésből sem tartotta be a törvényeket, sem az országgyűlési határozatokat, sem a saját kormánya rendeleteit, hogy a költségvetéseket már ne is említsem.

Engedjék meg, hogy erre néhány példát mondjak! A kormány a mai napig nem terjesztette be a parlamentnek, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynek megfelelően, a középtávú agrárprogramját, pedig erre nemcsak e törvény, hanem az országgyűlési határozat is kötelezi. A kormánynak a költségvetési, valamint az adótörvények benyújtása előtt a parlament elé kellett volna terjesztenie az 1999. évi agrárfolyamatokról szóló jelentését, mégpedig az Agrárgazdasági Tanács véleményezésével együtt. Hogy ez miért lett volna fontos? Természetesen azért, mert az ebben foglaltak tették volna világossá mindenki számára, hogy mennyi az annyi, vagyis az alapos elemző, értékelő munka figyelembevételével lehetne most eldönteni, hogy milyen agrárköltségvetés szükséges az ágazat fejlődése szempontjából.

Bizonyára mindenki emlékszik arra is, hogy a kormány az agrárbéke-megállapodásnak megfelelően kibontakozási, valamint gazdahitelprogramot indított, melyhez az idei költségvetés 65 milliárd forintos agrárgarancia-összeget biztosított. Az FVM a hitelezésre végül csak 25 milliárd forintot különített el, nem az eredeti megállapodásnak és döntésnek megfelelően. A pályázatok ugyan beérkeztek, a bankok, hitelintézetek által támogatva, ezzel is jól szolgálva az agrárium stabilitási igényét; ám miután kiderült, hogy a pályázók között szövetkezetek, társaságok is vannak, Torgyán miniszter úr úgy döntött, hogy fittyet hányva a 273/1997. számú kormányrendeletre, kizárja a kibontakozási programból a mezőgazdasági szövetkezeteket és azok jogutódjait. Mindannak ellenére, hogy a Bankszövetség, az érdekképviseletek többször is felhívták a tárca figyelmét arra, hogy a reorganizációs program rossz irányba halad, és nem szolgálja a termelők érdekeit.

De fennáll a veszélye annak is, hogy a 65 milliárdos keret jó része elveszik, s a szövetkezetek, a társas vállalkozások mellett a fiatal gazdák és a mezőgazdasági vállalkozók sem járnak jól.

A kormány áldásos tevékenysége sajnos nagyon meglátszik a magyar vidéken, a mezőgazdaság majd minden területén. Csak néhányat emelnék ki, bár a mezőgazdaság valamennyi meghatározó mutatója romlott az 1999. évben. Tavaly a mezőgazdasági termelés stagnált, alig változott 1998-hoz képest. A stagnálást jól érzékelteti, hogy a növénytermesztés és a kertészet 1-1,1 százalékkal nőtt, míg az állattenyésztés 0,8 százalékkal csökkent.

Kedvezőtlenül alakult az agrárium tavalyi külkereskedelmi egyenlege is; miközben a kivitel nemzetgazdasági szinten 9 százalékkal nőtt, az agrárexport 16,7 százalékkal, 2,31 milliárd dollárra esett vissza. Mivel az import csökkenése nem ellensúlyozta a kiviteli zuhanást, az agrárszaldó 258 millió dollárral romlott. De csökkentek a beruházások is. A nemzetgazdasági beruházásokból az agrárszférában mindössze 3,3 százalék valósult meg az elmúlt évben.

Figyelmeztető az a tény is, hogy míg 2000 első hét hónapjában a nemzetgazdaságban a beruházások 6,1 százalékkal nőttek, addig a mezőgazdaságban 16,5 százalékkal csökkentek az elmúlt év hasonló időszakához képest. Csökkent a mezőgazdaság jövedelmezősége is. Amíg a mezőgazdasági vállalkozások árbevétele 0,5 százalékkal nőtt, a ráfordítások 2,8 százalékkal nőttek. Nem véletlen tehát, hogy a vállalkozások 11 milliárdos veszteséggel zárták a tavalyi évet, ami 1998-hoz képest 27 milliárdos eredménykiesést jelent.

Nem csoda, hogy az ilyen alacsony jövedelmezőség miatt a befektetők messze elkerülik az ágazatot, a finanszírozó bankok pedig a tőke kivonását fontolgatják, amire, úgy tűnik, az FVM, illetve a kormány is az áldását kívánja adni, vagyis ha az ágazat tönkremegy, a nagytőke a vagyont olcsón meg tudja szerezni.

(13.40)

Ezek az állapotok, amelyeket az elmúlt két évben tapasztalhattunk, de a KSH-adatokból is jól láthatók, nem igazolják vissza az FVM hatalmas fejlődéséről szóló sikerpropagandát, inkább az válik egyértelművé, hogy a tisztelt kormány és a tárca nem mer, vagy nem akar, vagy nem tud szembenézni a valós helyzettel, ezért aztán mulasztásos törvénysértésekkel, saját kormányhatározatainak be nem tartásával és sajnos a vidéken élők szembeállításával foglalatoskodik.

Ha rátérünk az úgynevezett kétéves agrárköltségvetés számaira, meglepően tapasztaljuk az alábbiakat: míg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium saját intézményeire fordítható összeg 44,5 százalékkal, a szakigazgatási intézményeké 52,8 százalékkal nő, addig az Európai Unióhoz való csatlakozás nemzeti programjára 40 százalékkal kevesebbet kíván fordítani a tárca. Sajnálatos módon megfeleződik a nemzeti kataszteri programba jutó keret is, ugyanakkor 250 százalékkal emelkedik a Phare-iroda működési költsége. Kiemelkedően, 196,7 százalékkal nő a továbbképző és sportlétesítmények támogatása. Gondolom, a Fradit is ide érti a tárca vezetése, ami nem volna baj, ha jól játszanának a fiúk. (Derültség az MSZP soraiban.) A tárca vezetésére is és a csapatra is értem a jó játékot.

Kétségkívül jól hangzik, hogy az idei 260 milliárd után 2001-ben 309 milliárd, 2002-ben pedig 319 milliárd forintra növekszik az agrárköltségvetés, de ha a számok mögött a tartalmat nézzük, kiderül, hogy a király meztelen. Jövőre tehát az FVM kerete 50 milliárd forinttal nő az ideihez képest, de ha azt is nézzük, hogy ebben az évben szinte minden támogatás kimerült, illetve le van állítva, és ígérvényt ígérvényre halmoz a tárca, amit a jövő évi költségvetésből kell teljesíteni, akkor könnyen belátható, hogy ez az 50 milliárd már úgymond el van költve, vagyis 50 milliárdos deficitet tolunk magunk előtt, amely valószínűleg 2002-ben fog robbanni.

Mindezek figyelembevételével egyértelmű, hogy a jövőre 60,4 százaléknyi beruházási növekedés csak papíron létezik, valójában nem felhasználható.

Az is nagy svédcsavar, hogy jövő január 1-jétől a bankok hitelgarancia-beváltása a közvetlen agrártámogatások közül a beruházási és a termelői keretet terheli. Eddig a beváltás a költségvetés terhe volt. Mi ez, ha nem önbecsapás? Ezzel több forrás ugyanis nem lesz. Eközben a stabilitással, kiszámíthatósággal egyáltalán nem jellemezhető, agrárpiac szabályozását szolgáló piacrajutási támogatások az idei 48,3 milliárdról 37,7 milliárdra csökkennek. Ki érti ezt? - hiszen már a 2000. évre szóló piacrajutási támogatások is elfogytak.

Végezetül megállapíthatjuk, hogy a kormány, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium - főként az utóbbi - hű maradt önmagához, igazából nem érdeklik a reálfolyamatok, így azok kezelésére sem törekszenek, figyelmen kívül hagyják a mélyülő agrárválságot, az Európai Unióhoz való csatlakozás felkészülés igényét és követelményeit, valamint a mezőgazdasági vállalkozások érdekeit. Nagy igazság, hogy jó koncepció, stratégia nélkül nem lehet jó költségvetést előterjeszteni, legyen az egy, akár két évre szóló is. Tartok tőle, tisztelt képviselőtársaim, ennek a gondolkodásnak, illetve magatartásnak nagy ára lesz, melyet sajnos a magyar vidék fog megfizetni, ezért nem tudom támogatni a költségvetés elfogadását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu