VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Veres Képviselő Úr! Tisztelt MSZP-frakció! Azt gondolom, hogy attól az önök tekintélye nem lesz kisebb, ha néha önkritikát gyakorolnak és elismerik a tévedéseiket. Hogy erre egy zárójeles példát mondjak, itt a háromhetes parlamenti ülésezési rendet is, persze nyílt ülésen, kritizálják és bírálják, ugyanakkor szünetben elismerik a folyosón, hogy jó ez a háromhetes rend, hiszen lehet egy alaposabb (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Ki az?) bizottsági munkát végezni, és a képviselői tevékenységre is van idő. Én tehát azt gondolom, hogy ez nem baj. Vegyenek példát Horn miniszterelnök úrról, aki ezt nyilvánosan a sajtónak is elismerte. (Közbeszólások, zaj.) No, de nem ezt akartam mondani, hadd reagáljak az ön hozzászólására.
Inflációs kérdésben is, emlékezzenek vissza, 1995-ben 20 százalék körüli inflációt jósoltak, 28,5 százalék lett belőle - 8,5 százalékkal tévedtek. 1996-ban már kisebb volt a tévedés, de még mindig 3,5 százalék. Ez a kormány ezen a tűréshatáron azért még jóval belül van.
A kétéves költségvetés ügyét azért hoztam ide, mert önök az első vitanapon is tele szájjal követelték, hogy említsünk olyan országokat, ahol ilyen van. Korábban már elmondtuk, hogy Bajorországban, Norvégiában és más egyéb helyeken vannak ilyen többéves költségvetések. Most, amikor megemlítem, azt mondják, hogy hát, szegény Ausztria, amely Magyarországról vesz példát... Nem gondolom, hogy egy európai uniós tagországról, amelynek a gazdasága 3 százalék fölötti növekedést produkál évről évre, így kellene nyilatkozni.
Ami pedig a nyugdíjat illeti, a svájci indexálás szerint 8 százalék fölötti lenne, ehhez képest lesz 10,3 százalék a kormány által javasolt nyugdíjemelés; ami még annál is több, amit az MSZP képviselőjeként Burány Sándor követelt a kormánytól, hiszen ő csak 9,5 százalékot követelt.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés