DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tulajdonképpen Sibak András krokodilkönnyei késztettek arra, hogy felszólaljak; nevezetesen ő ezeket a könnyeket a helyi önkormányzatok szomorúságos helyzete miatt ejtette. Szeretném azt mondani, hogy én is szeretném vele együtt azt, ha többet kaphatnának az önkormányzatok, szeretném azt, ha jobb helyzet lenne annál, mint amilyen helyzet van, de mégis ajánlom a figyelmébe a költségvetési tervezet 386. oldalát, amely lehet, hogy elkerülte az ő figyelmét, amelyben az egyik bekezdés arról szól, hogy a központi költségvetés az árvíz miatti törléssel korrigált 2000. évi előirányzathoz képest 2001-ben 105,2 milliárd forinttal, 2002-ben pedig 87,2 milliárd forinttal, a szerkezeti változtatásokkal, a munkaerőalaptól, a Szociális és Családügyi Minisztériumtól átvett feladatokkal tovább korrigált bázishoz képest 2001-ben 86,9 milliárd forinttal, vagyis 12,4 százalékkal, 2002-ben pedig 83,3 milliárd forinttal, vagyis 10,5 százalékkal nagyobb összeggel járul hozzá a helyi önkormányzatok kiadásaihoz.
(14.50)
Azt gondolom, képviselőtársam, ez tény. Elfogadom azt, hogy azokban a felvetésekben, amelyeket ön tett, van racionalitás, mert önkormányzati képviselő is vagyok, és én is átélem azokat a nehézségeket, amelyeket egy jó érzésű önkormányzati képviselő átél akkor, amikor a költségvetést megismeri. Én is szeretném azt, ha lehetne több. De kérem szépen, azt gondolom, hogy ebben az időszakban ez tisztességes. És ezeket ne tagadjuk le! Ne tagadjuk el ezt a 12 és 10 százalékot az elkövetkezendő két évre.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés