DR. CZIRA SZABOLCS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A tiszakécskei önkormányzat keresett meg azzal, hogy mitévők legyenek, hogy jogos igényüknek érvényt tudjanak szerezni a 10 éves szélmalomharcukban, amelyet az MSZP-vel mint az MSZMP jogutódjával vívnak a városi székház kezelői jogáért. Az 1047/1990. számú minisztertanácsi határozat a volt MSZMP vagyonának hasznosításáról szóló első mellékletben, annak A) részében a tételesen felsorolt ingatlanok kezelői jogát a mellékletben megnevezett szervek részére átruházás jogcímen, a megjelölt hasznosításra térítés nélkül kötelezte átadni. Itt szerepel a következő intézkedés, miszerint Tiszakécske városi székház oktatási célú kezelői jogát a városi tanács kapja.

A városi tanács testülete a jogszabályok betartása mellett azonnal meghozta februárban a saját határozatát, hogy az 1089. helyrajzi számú, 224 négyzetméteres épületrészt, mely a Béke tér 1. szám alatt található, oktatási célra hasznosítja. az MSZP nem késlekedett, a jogszabályt figyelmen kívül hagyva júniusban megkereste a földhivatalt, hogy az MSZMP kezelésében lévő ingatlanra névváltoztatás jogcímén a kezelői jogot az MSZP országos elnökségére jegyezzék be. Ez a bejegyzés 1990. augusztus 6-án megtörtént.

Ezen időponttól jogászküzdelem vette kezdetét, földhivatalhoz, kincstári vagyonkezelőhöz, köztársasági megbízotthoz fordult az önkormányzat, de mint ismeretes, az 1994. évi választások után nyilvánvalóan az igaztalan, méltatlan helyzet fenntartása az MSZP-nek - mint az MSZMP jogutódjának - érdekében állt. Az ingatlant így nem oktatási célra használták, hanem szívességi használóként először a Start Bútor- és Vegyipari Kisszövetkezet szerepelt, majd a helyi MSZP-irodavezető által irányított Kapocs Kft., illetve egy idegenforgalmi magánvállalkozás. Jelenleg pedig a média, a helyi kábeltelevízió stúdiója található benne.

Kérdésem tehát a tisztelt államtitkár úrhoz, hogy a tiszakécskei önkormányzatnak az ismételt rendezés lehetőséget nyújt-e jogos ingatlan megszerzéséhez. Hiszen - mint ahogyan ezen a példán keresztül is bizonyítható - az önkéntes jogkövetés nem az MSZP műfaja.

Tisztelettel kérem és várom államtitkár úr szíves válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu