DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Még egyszer szeretném tisztázni, hogy semmilyen, senkihez közeli semmilyen vállalkozó nem élvez semmilyen előnyt az APEH-nél. Ezt az is mutatja egyébként, hogy a képviselő úr által említett, valóban jelentős ügyben a visszaéléseket feltáró első vizsgálat '98. szeptember 17-én indult el. Még egyszer szeretném elmondani, hogy Simicska úr '98. augusztus 15-étől '99. augusztus 31-éig volt az APEH elnöke, tehát az messzemenően nem igaz, hogy Simicska Lajos úr nem indította el a visszaélések feltárását, pont az ő elnöksége idején indultak el ezek a feltárások.
A nyomozás menetébe természetesen a kormány nem tud és nem is kíván beavatkozni. Az APEH Bűnügyi Igazgatósága, ami nagy nehezen '99-től jött létre, nyomoz az ügyben, és remélem, hogy föl fogják tárni valamennyi összefüggést.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés