LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatban a véleményünk, a szocialista frakció véleménye három elemből áll: van, amit a törvényjavaslatban támogatunk, ezek elsősorban a pontosítások; van, amit a törvényjavaslatban kifejezetten ellenzünk, ezek azok a burkolt adóemelések, amelyek a kultúra és a média egyes ágazatait sújtják a támogatás helyett; és végül a véleményünk harmadik része nem is azzal függ össze, ami a törvényben benne van, úgy véljük, hogy nem az a fő baj, ami benne van, hanem ami hiányzik belőle - az előttünk lévő törvényjavaslat tudniillik a nemzeti kulturális alapnak és alapprogramnak nem a legfőbb hiányosságait küszöböli ki. Ha megengedik, mind a három elemről mondanék valamit.

Természetesen támogatjuk, hogy a statisztikai besorolások korszerűsödjenek és pontosodjanak, támogatjuk azt is - erről itt esett szó -, hogy kikerüljön a járulékoltatott körből a közösségi művelődési tevékenység. Látjuk abban is a jó szándékot - bár itt a "támogatás" szót már nem merném használni -, hogy definíciós pontosításra törekszik a törvényjavaslat a pornó- és erőszaktartalmú művek esetén. Sok parlament sokféle törvénymódosítása nekiveselkedett már annak a feladatnak, hogy valamiképpen megszabja a kulturális alkotások "nemszeretem" körét, amit magasabb szinten akarunk mindannyian járulékoltatni, korábban szex- és erőszaktartalmú műként definiálták, most itt egy pontosabb definícióra törekedvén pornó- és erőszaktartalmú művek szerepelnek.

Nem is azon akarok tréfálkozni, amit a kulturális bizottságban Isépy Tamás kollégám már részletesen körüljárt, hogy azért ez a definíció is vitatható; az van benne, hogy olyan művek tartoznak ide, amelyek szexuális ingerkeltésre alkalmasak. Isépy Tamás kollégám azt mondta, hogy őbenne más típusú művek keltenének ilyen ingereket, mint a közönség egy másik részében - ki és mikor fogja eldönteni? Őszintén szólva az ember nem tréfálkozik olyanon, amire maga sem tud jobb definíciót, és én sem tudnék pontos meghatározást adni.

Attól azonban óvnám az előterjesztőt is és a törvény támogatóit, hogy komolyan vegyék a törvény indoklásában szereplő érvelést, miszerint ez a definíciós pontosítás az önbevallási és járulékfizetési fegyelmet növelné. Nehezen tudom elképzelni azt a pornókönyveket vagy -folyóiratokat kiadó vállalkozást, amelyik ettől inkább befizeti a járulékot, hogy most nem szextartalmú, hanem pornótartalmú műként kell definiálni az amúgy igen dicső kiadványát. Át lehet keresztelni, lehet pontosítani, de ha a járulékbefizetési fegyelmet ebben a valóban magasan - és helyesen magasan - járulékoltatott körben növelni akarjuk, akkor erre sajnos más eszközök kellenek a definíciós pontosításhoz képest, inkább valamilyen módon az ellenőrzések szigorítására kellene törekednünk.

Ráadásul még az egyik definíció - ilyenkor mindig egy kicsit komikusak a definíciók - mintha még ötletet is adna ennek a különösebb támogatásra nem érdemes iparágnak. Tudniillik hosszú életem során én még olyan műfajjal nem találkoztam, hogy azt mondja a törvényben: "pornótartalmú kifestőkönyv" - eddig a kifestőkönyvek azért mentesek voltak ettől a tartalomtól. Lehet, hogy ez egy új ötlet, és elhiszem, hogy ezen iparág művelőinek a fantáziája kimeríthetetlen, és jobb eléjük menni, mint új kategóriákat megnyitni előttük. E gondolatsoromnak ugyanakkor az a lényege, hogy definiálhatunk, ahogy akarunk, de azt már ne higgyük, hogy ettől egy fél fillérrel több fog befolyni a kulturális alap kasszájába. Keressünk inkább együtt más módszereket arra, hogy ez a magát kulturális terméknek álcázó terméksor valóban befizesse a rá rótt járulékot.

Mi az, amit nem támogatunk? Nem támogatjuk azokat a - ahogy itt a költségvetési bizottság kisebbségi véleményében már elhangzott - burkolt adóemelési törekvéseket, amelyek nemcsak azért nem tetszenek nekünk, mert ugyan ki örülne az adóemelésnek, hanem azért sem, mert éppen a támogatott kulturális és médiakört sújtják valamifajta pluszjárulékkal. Látszólag kicsi összegekről van szó, hiszen a sajtóreklám 0,5 százalékát emeli most az új javaslat 1 százalékra, de ha másképp fogalmazom, akkor ez azt jelenti, hogy ebben a körben kétszeresére növekedett egy járulékkötelezettség; egy olyan kör, amely éppúgy fizet mindenfajta adót, mint bármely más ipari tevékenység, ráadásul eddig is fizetett kulturális járulékot, önmagában a lapkiadás után 1 százalékot. Most valahogy úgy néz ki a dolog, hogy ha valaki szappant gyárt, akkor jobban jár a költségvetésnek való tartozásai tekintetében, mint ha lapot ad ki vagy ha kulturális terméket produkál. Tudom, hogy ez általános ellentmondása a kulturális alapnak, csak nem igazán értem, hogy miért éppen egy politikailag és kulturálisan ilyen érzékeny területen, mint a sajtóban kell újabb tőkekivonást alkalmazni a kulturális alap ilyen típusú járuléknövelésével.

Kevesebb figyelmet aratott a sajtóban, de mégis aggasztónak érzem - és itt most a vitában is előkerült már - a rádió- és tévészolgáltatások járulékának nulláról 2 százalékra való emelését.

(20.00)

Tévedés ne essék, biztos vagyok benne, hogy az országos kereskedelmi tévék vagy akár rádiók ki tudják fizetni ezt a 2 százalékot. Nem az ő büdzséjüket vagy profitjukat féltem tehát.

Járulékoltatási körbe kerül most azonban a javaslat szerint a regionális műsorszolgáltatás is, a regionális rádió- és tévészolgáltatók is. Igaz, a paragrafus kiveszi ebből a körből a közműsor-szolgáltatókat és a közszolgálati műsorszolgáltatókat, de mint az előterjesztő bizonyára tudja, eddig összesen egy, azaz egy helyi, illetve regionális médium vette ezt az akadályt jól, hogy a közszolgálativá való minősítést elnyerje. Ez tehát ma azt jelenti, hogy valamennyi regionális műsorszolgáltató egy újfajta járulék- vagy adóbefizetési kötelezettséget kell hogy elviseljen, és azt hiszem, hogy a minősítésektől eltekintve a lokális médiumok léte önérték. Fogunk is beadni olyan módosítót, amely tehát a regionális műsorszolgáltatókat kiveszi ebből a körből, az országos kereskedelmi médiumokat bennhagyva.

Szeretném felhívni a figyelmet arra is - és ez a sajtó és az előbb említett elektronikusmédia-járulékra vonatkozik, amire az előbb egy fél mondattal utaltam -, hogy ez a mai világunk különösen érzékeny területe. Sokfajta, később elvetélt kísérletről lehetett már olvasni a sajtóban, míg végül a parlament elé nem került, ami azt a logikát követte volna, hogy a sajtóra kivetett különböző adókból hozzunk létre egy központi kasszát, és abból támogassunk majd bizonyos sajtótermékeket.

Én örülök neki, hogy a kormánypártok elálltak az ilyen javaslatok parlament elé terjesztésétől, de bármi, ami erre hasonlít vagy erre rímel, azt hiszem, rossz érzést kelt, és itt most erről van szó, ha a sajtóbevételeknek egy nagyobb járulékát akarjuk betenni egy közös kasszába. Természetesen mint kulturális területen dolgozó ember, és mint a kulturális és sajtóbizottság tagja, azt a célt én is szívesen veszem, hogy növeljük az alap bevételeit, növeljük akár a folyóiratok támogatására szánt összegeket. De egyáltalán nem vagyok biztos benne, sőt, ellenzem azt a metódust, ami a meglévő sajtótermékekből von ki valami pénzt ennek érdekében, ugyanakkor, amikor a központi költségvetés, hogy úgy mondjam, másik kezével egy másfél milliárdos adományt készül éppen adni egy közalapítványnak, jórészt folyóirat céljából. Hozzuk létre tehát a sajtótámogatás más, akár az előbbi gesztus rovására történő forrását!

Utolsónak hagyom azt a gondolatsort, hogy mi az, ami hiányzik e törvénymódosításból. Úgy érezzük, hogy a nemzeti kulturális alap és alapprogram története rossz irányban halad. A '93-ban egyhangú parlamenti döntéssel létrehozott alapnak előbb az önállósága szűnt meg, rákerült egy minisztériumi sorra, most pedig egy újabb pénzügyi centralizációs törekvésen megy át. De nemcsak a finanszírozásban történt változás, ezzel párhuzamosan - a miniszter úr korábbi ígérete ellenében - változtak a szakbizottságok delegálási elvei, és megnövekedett az a keret, amit a miniszter használhat fel.

A nemzeti kulturális alapból tehát nemcsak alapprogram lett, hanem inkább nevezném a nemzeti kulturális örökség minisztere alapprogramjának. Félreértés ne essék, ezt a fajta centralizációs törekvést akkor sem támogatnám, ha az én kormányom minisztere ülne most az államtitkár úr helyében, mert a kultúratámogatás modern eszközrendszere nem a centralizáció, nem az államosítás, hanem a társadalmasítás irányába halad.

Ha már hozzányúlunk tehát e törvényhez, akkor én a törvény eredeti szellemét állítanám vissza, és visszaállítanám a nemzeti kulturális alap önállóságát.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu