KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Balogh képviselő úr azt mondta, örül neki, hogy itt most semmiféle törvényességi problémát nem vetünk föl a 2002. évi költségvetéssel kapcsolatban. Persze, ilyen alapon, képviselő úr, meg lehetett volna fogalmazni egészen 2010-ig a költségvetését az ORTT-nek. Nem is tudom, hogy miért nem nyújtották be - csak nincs értelme. Tehát értelmetlen dolgokat itt a Házban elvégezni felesleges. Van nekünk éppen elég dolgunk, nem kell itt jó előre, több évre megfogalmazni költségvetéseket.

Hiszen az teljesen nyilvánvaló - ha valaki egy picit megnézte az ORTT 2001-es költségvetését -, hogy itt jövőre a költségvetési bizottságnak újra tárgyalni kell az ORTT egy másik költségvetéséről. Nehogy azt higgye képviselő úr, hogy ebből a 2002. évi költségvetésből fog dolgozni 2002-ben az ORTT! Biztos lehet abban, hogy nem, hiszen éppen a kulturális bizottságban - amelynek ön is tagja - fideszes képviselők vetették fel, hogy miért ilyen nagy évről évre az ORTT költségvetésének növekménye. Akkor be tudtuk azt mutatni, vagy én bemutattam azt mint előterjesztő, hogy milyen mértékben növekedtek meg a feladatok az ORTT-n belül. Ha most belegondolunk abba, hogy itt van előttünk egy nagyon jelentős informatikai robbanás, amit elő fog segíteni reményeink szerint a jövő évi költségvetés is, bár nem olyan mértékben, mint ahogy azt mi szeretnénk, de elő fogja segíteni, nyilvánvaló, hogy az ORTT-nek ebből származnak majd feladatai. Lendvai Ildikó utalt erre, részletesen szólt erről.

Elképzelhetetlen, hogy ebből a költségvetésből ki lehet jönni. Ugye, feszegetik fideszes képviselők azt, hogy miért ilyen sok a kiadása az ORTT-nek, és hány százalékból, a Műsorszolgáltatási Alap hány százalékából gazdálkodik az ORTT. Azt is látni kell, és éppen elmondták fideszes képviselőtársaim, hogy már ott van azon a határon, hogy ha most nem emelünk díjat a lakosság irányába, egyszerűen a 4 százalék fölé fog kerülni. (Az elnök csenget.)

Elnök úr, azt gondoltam, hogy egy rövid hozzászólást mondok.

Forrás: parlament.hu