KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Belügyminiszter Úr! Ön az első mondatával azt mondta, hogy a Belügyminisztériumnak most nincsen olyan peres eljárása, amely érintené a minisztérium költségvetését. Lehet, hogy most nincs, viszont van jogerős bírósági ítélet, itt a Házban tízszer elmondtuk már, úgy tűnik, hogy a kormány nem hajlandó a jogerős bírósági ítéleteket végrehajtani, és nem hajlandó a tűzoltók jogerősen megítélt pótlékát kifizetni.
Egyszerűen nem érthető, hogy az e tekintetben beadott képviselői módosító indítványokat a kormány miért nem támogatja. Végre mondja már ki itt, a parlament nyilvánossága előtt, hogyan kívánja ezt az ügyet megoldani, hogyan kívánja a tűzoltók jogos járandóságát a következő időszakban kifizetni!
A másik ügy: a rendvédelmi szerveknél, tisztelt belügyminiszter úr, a dologi költségek jelentősen befolyásolják a rendőrség munkáját. Ha ezek még csak a szinten tartást sem érik el, hanem jelentősen csökkennek az elmúlt időszakhoz képest, akkor azokon a hátrányos településeken, ahol pontosan a tulajdon elleni bűncselekmények száma nőtt az elmúlt időszakban, szükség lenne a fokozott rendőri jelenlétre. Hogyan fogják ezt a rendőrök megvalósítani, ha a dologi költségek jelentősen csökkennek, illetve a bevételi előirányzatukba olyan tételeket raktak be, amit előreláthatóan nem fognak tudni teljesíteni?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés