DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök asszony, köszönöm. Tisztelt Ház! A költségvetés részletes vitájában megfogadtuk többször, hogy a témáról beszélünk. Engedtessék meg, hogy én erre most emlékeztessem önmagamat - emlékszem rá. Mégis, elöljáróban egy megjegyzést szeretnék tenni ahhoz a témához - bár az is hozzátartozik az én mondanivalómhoz -, hogy az országban, Magyarországon a jövedelemelosztás olyan tekintetben súlyosbodik, hogy a szakadék a nagyobb jövedelműek és alacsonyabb jövedelműek között bizony több, és egyre több. Ezzel foglalkoztunk, foglalkozunk, és nyilván az a szándéka a gazdaságpolitika alkotóinak és a politikai politika alkotóinak, hogy az ilyen nemkívánatos jelenséget diagnosztizáljuk és gyógyítsuk.

Az egyik gyógyítási mód - és ez a mostani hozzászólásom fő témája - az, hogy megnézzük, megtapintjuk azt a szféráját gazdasági életünknek, ahol a jövedelem valóban alacsony. Ez pedig a mezőgazdaság. Nem is kell az egész mezőgazdaságra gondolni. A regionális térképeket nézve különösen kihangsúlyozódik az alacsony jövedelem a mezőgazdaságban. Nemhogy alacsony, fájdalmas; nemhogy fájdalmas, szégyenletes! Nos, ezzel mit tehetünk? A költségvetésnek - amit a kormány idehozott hozzánk, és amit az Országgyűlés elemez - az a szándéka, hogy javítson ezen. És vannak olyan javaslatok, vannak olyan fejezetek a költségvetésben, amelyek valóban üdvös, kívánatos lépések ebbe az irányba.

Igen, én a költségvetésnek a földművelésügyi és vidékfejlesztési szegmenséhez kívánok hozzászólni, mert valahogyan ez a téma mintha kevésbé lenne vonzó, mint sok minden más. Valahogy úgy van ez az Országgyűlésben, hogy vannak olyan csiklandós és izgalmas témák, mint infláció, adó. És abban persze mindenki szakértő, vagy legalábbis képes úgy csinálni. De mégiscsak jó emlékeztetni magunkat időnként, hogy a lényeg azért a részletekben van. És a mezőgazdaság részlet, és nem is olyan kicsi részlet. Mégis, részleteket szeretnék itt fölmutatni. Minek kapcsán? Annak kapcsán, amit dr. Pap János képviselőtársam beterjesztett törvénymódosításként. Aztán ugyancsak említem, ami megragadta a figyelmemet, és amiről úgy érzem, hogy kívánatos az Országgyűlésben aláhúzni és megemlíteni, egy másik módosító javaslat: Mádi László, Lenártek András és dr. Ódor Ferenc tollából vagy papírján. Az utóbbi, a Mádi-Lenártek-Ódor-módosítás területfejlesztési intézményrendszeri feladatokról beszél.

Tisztelt Ház! Valóban van hely a mezőgazdaság, az agrárium intézményi rendszerének erősítésére, javítására, szakszerűbbé tételére. Megint csak azt jelentem az én olvasatomban, hogy ez a költségvetési törvény előrelépést jelent, különösen, hogy ezek a képviselő urak, akiket most idéztem, kikeresték azokat az elemeit, ahol további erősítés lehetséges, még a költségvetési korlátozások, forráskorlátozások esetén - pénz helyett itt forrást szoktunk mondani -, tehát a pénzszűkében is.

Mik ezek a területfejlesztési lehetőségek? Mert lehet területfejlesztést vagy más témát úgy megcélozni, hogy bizony nagyon nekilendülünk, nagyon sok pénzt elköltünk rá, sok forrást irányítunk abba az irányba, és mégsem történik sok; azért, mert vagy nincs itt annak az ideje, vagy nem jó hatásfokkal történik, vagy valahogyan nem érett rá a helyzet. Nos, hozzáteszek még egy javaslatrendszert, amit dr. Pap János képviselő úr hozott elénk, aki a holtág-rehabilitációs támogatásról ír; aztán a vízügyi feladatokról, aztán az agrár-környezetvédelmi intézményrendszerről és végül - nem végül, de én ezzel abbahagyom - a növényvédelmi szolgáltatásról. Ezeket említem meg, és Pap János képviselő úr mindegyik esetben az indoklásában specifikus tennivalót vagy megvalósítható feladatot jelölt meg.

Mert miről is van szó? Arról, hogy van az intézményrendszer az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a különböző termelési ágak vagy tényezők bizony nem optimálisan működnek. Többet lehetne termelni. Ezt mi már elhegedültük és zongoráztuk ebben a Házban néhányszor az elmúlt egy-két év alatt. Magam néha röstellem is, hogy ezt már háromszor-négyszer is elmondtam, de mintha nem tudnánk. Megyek az országba, különböző helyeken fölszólalok, ahogy itt is; érdemes volna talán megkérdezni, hogy hányan emlékszünk arra a jelentésre, ami ki lett osztva nekünk, jött a földművelésügyi minisztertől ezelőtt egy évvel, nevezetesen, hogy Magyarországon a termőföldet mérve 1 millió 270 ezer hektár termőföld nincs megmunkálva.

(16.40)

Tudjuk az intézményi körülményeket, tudjuk a történelmet, sok mindent tudunk, de végső sorban az számít, hogy ott van egy hektár föld, egymillió hektár föld, és nem termel akkor, amikor ugyancsak több százezer mezőgazdaságban alkalmazott vagy korábban dolgozó, vagy dolgozni képes ember nem tevékeny, és akkor, amikor a világ népessége emelkedik, és akkor, amikor a világ jövedelme emelkedik. Tehát képes Japántól, Indiától és szerte a világon többet megvenni, mert több a vásárlóérték. Persze ahhoz jó hatásfokkal kell termelni, ami azt jelenti, hogy versenyképesnek kell lenni, és akkor el lehet adni. És akkor nem lesz szükség olyan furcsaságokra, mint mezőgazdasági sztrájkok vagy más kificamodott rendelkezések.

Tehát azért támogatom, és azért kérem a tisztelt Országgyűlést is, hogy a Fidesz-képviselőcsoportban alaposan végiggondolt és végigrágcsált témákkal, mint a mezőgazdasági elmaradottsággal vagy nem potenciálnál tartással foglalkozzunk. Ilyen példákat lehet mondani; néha a példák jobban megvilágítják a jelenséget, mint az általánosítás. Utaztam az Atlanti-óceánon keresztül néhány hete. Melyik repülőgéppel? A Malévvel, a magyar légi forgalmi társasággal. Szép reggelit hoztak, jó is volt, és akkor mit látok: hogy az eperlekvár, a strawberry jam Svájcban készült. Svájcban olyan kitűnő eperlekvár készül, hogy a Malév nem hajlandó anélkül repülni!

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy első indulatomban azt mondtam, hogy hazajövök, és a miniszterelnök úrnak vagy valakinek elmondom, vagy az Országházban fölállok indulatosan, és ezt elmondom. Azonban nem haragszom én a Malévra, ha végiggondolom, még nem haragszom a svájciakra sem. Magunkra, a magyar mezőgazdaságra kell rámutatnom, amely nem képes olyan minőségű eperlekvárt olyan áron árusítani, hogy a Malév azt vegye meg!

Képviselőtársaim! Ilyen példát, engedtessék meg, hogy kormánypárt, ellenzék fogjunk össze, és keressünk ilyen példákat, és mondjuk el, mert ez tükör lehet az ország számára. A példa persze számos. Az, hogy Magyarországon ma az utak mentén nincsenek - mint gyerekkoromban voltak - eperfák, szederfák, amelyekről leszedtük a levelet, megetettük a selyemhernyóval, és mint gyerek ebből jártam iskolába, így kerestem tandíjat.

Vagy egy másik hasonló példa. Most a közelmúltban egy külföldi barátom azt kérte, hogy ő szeretne olyan vacsorát főzni, amelyikbe loganberry, valamiféle nyugati csipkebogyó vagy galagonya, vagy micsoda bogyó kell, mert azzal lehet azt jól megfőzni. Két hónapig kereste Budapesten, végül talált egy kétdecis tartályra valót 6 dollárért. Mennyi is 6 dollár? Körülbelül 2000 forintnál több, annyit fizetett érte. Hát hölgyeim és uraim, egy kétdecis lekvár, legyen az bármilyen galagonya vagy különleges ízű, hát akkor azt termeljünk itt a hegyoldalakon vagy a mocsarakban, éppen ahol megterem!

Én azt jól tudom, hogy a mezőgazdasági szférában ilyen kísérletek vannak, mert az agrárminisztériumunkban egészen kitűnő szakemberek foglalkoznak ezzel. Tudom, hogy a minisztérium és a miniszter úr ezzel foglalkozik, de valahogyan tisztelt Ház, képviselőtársaim, ha a dolgok nem állnak össze, akkor nekünk az lehet az egyik feladatunk, és én azt tekintem feladatnak, hogy megnézzük, hogyan állnak ezek a dolgok össze.

És olyan törvényjavaslatokat, mint amikre én most utalok, talán keressünk többet - hogy is mondjam, hadd használjam ezt a szót: - dicsérjük meg őket, húzzuk alá, és néha emeljük fel, hogy na, most ebben az Országgyűlés megmutatja, hogy összefogunk, és mindnyájan megszavazzuk vagy megtapsoljuk, vagy versenyzünk abban, kormánypárt, ellenzék, hogy ilyen loganberry-eseteket találunk, és abból többet termelünk.

Befejezésül, tisztelt Ház - mert hiszen ezt nem lehet befejezni, a téma hosszú -, még szeretném megemlíteni, hogy az agrár-környezetvédelmi intézményekre appropriált vagy kiutalt pénzek megemelése, én is úgy látom, hogy kívánatos lenne. Tudom, hogy Pap János képviselő úr egyeztetett a minisztériumokkal, és amikor ezek a tárgyalások folynak, én szeretném, ha ezt többen is megtámogatnánk. Ugyanis az agrár-környezetvédelmi forintok, az arra költött forintok nem olyan valamik, hogy elköltjük, mert fölszedjük a szemetet, és a szemétszedésért és az elszállításért fizetni kell. Más szférájú, más jellegű környezetvédelemről van szó. Arról, hogy olyasmiket vetünk és úgy öntözzük, és olyan műtrágyákkal és olyan növényvédelmi szerekkel, amelyek nem környezetellenesek, amelyek nem mérgeznek, és keressük a megoldást a műtrágyagyárakkal és a kémiai gyárakkal is arra, hogy valahogyan ők is ebbe az irányba lépjenek, mert hajlandóak. Üzletemberekkel lehet beszélni akkor, ha közben, a folyamat során a maguk számítását is megtalálják.

A legeslegutolsó megjegyzésem az, tisztelt Ház - most, ebben a felszólalásban utolsó megjegyzésem -, hogy Magyarországon még egy különleges feladat van az agrárium terén: megtalálni az optimális méretet. Méret, méret, méret! Mekkora legyen a magyar mezőgazdaság, a magyar gazdaság mérete? Kisgazdaság, középgazdaság, nagygazdaság? Időnként kezembe veszem a statisztikát, és azt látom, hogy körülbelül a magyar birtokmegoszlás olyan a 2000. évben, mint ezelőtt nyolcvan évvel volt, amikor Magyarország úgy volt híres, mint a latifundiumok országa, a bárók, hercegek és kicsodák nagybirtokai. Ha azt nézzük, hogy mennyi ma a nagybirtok, a méret, a mennyiség, körülbelül ugyanannyi mennyiségű hektár földterület van nagybirtokban.

Lehet, hogy ez optimális, de az bizonyos, hogy elmulasztjuk az optimális méretű kis- és középgazdaságokat. Mert amire az előbb utaltam, az, hogy a különböző kisüzemben megtermelhető lekvár meg bodza meg gyümölcs meg zöldség nyilván profitábilisabb módon termelődik kis méretben, mint nagy méretben. Tehát azt is üdvözlöm és tapsolom, hogy ebben a költségvetésben van költségvetési előirányzat a magyar mezőgazdaság optimális méreteinek az újragondolásához.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)

Forrás: parlament.hu