HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én az önkormányzatokhoz kapcsolódóan egy olyan témát szeretnék nagyon röviden megemlíteni, ami eddig még nem szerepelt itt: a társadalmi önszerveződések támogatása. Két módosító indítvány van, a 70. és a 71. pont, amelyet Kovács László és képviselőtársai, illetve szerény személyem jegyeztünk a Szocialista Pártból.
Arról van szó, hogy a társadalmi és karitatív szervezetek támogatására idén 348 millió forint jutott az Országgyűlés illetékes bizottságán keresztül, és mind jövőre, mind jövő utánra ugyanekkora összeggel, nominálisan, fillérre 348 millió forinttal számol a kormány, vagyis még az általa tervezett, alacsonyan tervezett inflációt sem tervezte be a társadalmi szervezetek és a karitatív szervezetek támogatásánál.
Körülbelül 60 ezer ilyen szervezet van Magyarországon, tisztelt képviselőtársaim. Ha elméletileg feltételezzük, hogy mindannyiuknak jutna támogatás ebből az összegből, akkor évi 6 ezer, azaz havi 500 forintra számíthatnának a kormány által nagylelkűen nekik juttatott összegből. Aligha tekinthető ez reálisnak, ezért a 70., illetve a 71. módosító indítványban 1 milliárd forintra szeretnénk megemelni ezt a keretet. Azt gondolom, ez nem tekinthető irreálisnak, ha valóban azt gondoljuk, hogy ebben a 60 ezer civil szervezetben Magyarországon több százezer, más becslések szerint több millió ember tevékenykedik, és azt gondolom, az Országgyűlés magát is megbecsülné, amikor lehetővé tenné, hogy az állami és az önkormányzati szféra indokolt támogatásán túl legalább szerény, legalább jelképes méretben Magyarországon a civil szerveződést, a társadalmi önszerveződést is támogatná.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés