KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az ajánlás 289., 311. és 441. pontjaihoz szeretnék hozzászólni, de ezt megelőzően szeretnék reagálni néhány kormánypárti képviselő úr megjegyzésére. A mai vitában is, de tegnap is többen számon kérték rajtunk, ellenzéki képviselőkön azt, hogy mi csak kritizáljuk ezt a költségvetést, semmiféle jó megjegyzést nem teszünk, úgymond, a pozitív szándékokról.

Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy minket, ellenzéki képviselőket nem azért tartanak itt a Házban, hogy dicsérjük a kormány kitűnőnél kitűnőbb javaslatait, hanem pontosan azért, hogy rávilágítsunk azoknak a hibáira, meg rámutassunk azokra a propagandisztikus fogásokra, amit kormánypárti képviselők megengednek maguknak itt a parlamentben is, de a választókörzetben is. Erre szeretném felhívni a figyelmet; az előzőekben Toller képviselő úr utalt arra, hogy kormánypárti képviselők hivatkoznak olyan módosító indítványra, ami valóban fontos lenne, hogy átmenjen a Házon és megvalósuljon, ugyanakkor még egyharmados támogatottságot se kaptak a bizottságban.

Már többször felsoroltuk, nem értünk egyet azzal, hogy az önkormányzatok többlettámogatásban részesülnek a következő évek költségvetésében. Mégpedig azért nem, mert vannak olyan tételek, amelyek radikálisan csökkentik az önkormányzatok forrásait, de erről önök nem beszélnek. Számos ilyet soroltunk már fel tegnap is a költségvetési vitában, ilyen például a tűzoltóságok ügye. Kérem, ahol önkormányzati tűzoltóság működik, ott ez az egy tétel elviszi annak a településnek az összes jövő évi többletfinanszírozását! S akkor még nem beszéltünk a pedagógusok bérfejlesztéséről, nem beszéltünk arról, hogy az oktatásügy dologi kiadásai megint csak nincsenek finanszírozva. Nyilvánvalóan ez is azt mutatja, hogy a települések jelentős részében nemhogy többletforrások állnának rendelkezésre, hanem még az ez évi finanszírozás sem éri el a 2001-2002-re tervezett finanszírozást.

(11.40)

Az Oktatási Minisztérium, nagyon helyesen, hangsúlyozta azt, hogy szeretnének egy hatékonyan és jól működő oktatási rendszert létrehozni ebben az országban. Ezzel maximálisan egyetértünk. Ugyanakkor szeretnék rámutatni arra, hogy például az az adóerőképesség-szabályozás, amely jelenleg érvényben van, tökéletesen szembemegy ezzel a dologgal, ugyanis azokat az önkormányzatokat bünteti, amelyek többletfeladatot látnak el. Ez a dolog egyszerűen elfogadhatatlan! Hiába mondjuk két éve, hogy ez a szabályozás nem megfelelő, és hátrányos megkülönböztetés az olyan önkormányzatok számára, amelyek hatékony rendszereket akarnak csinálni - ezek a dolgok süket fülekre találnak.

Tegnap itt, a Házban egy kormánypárti, Borsod megyei képviselő asszony azt mondta, micsoda kitűnő dolog, hogy két bekötőutat felújítottak Borsod megyében. Persze meg kellene nézni, hogy ezek az utak milyen minőségben készültek el, az igazsághoz ez hozzátartozik - kritikán aluli. De több száz olyan út van, aminek a felújítása egyszerűen halaszthatatlan! Évek óta szajkózzuk, hogy ezt másképpen nem lehet; ezeknek a térségeknek, hogy ma már egyáltalán előre tudjanak lépni, a legfőbb akadály az, hogy megközelíthetetlen utak vannak, járhatatlan utak vannak, ezeket fel kellene újítani. Erre vonatkozóan tavaly is, tavalyelőtt is adtunk be módosító indítványokat, hogy létrejöjjenek ilyen alapok, és így ezeknek az utaknak a felújítását meg lehessen kezdeni. Azt is elmondtuk, mit sem ér az autópálya, ha az autópályára felvezető utak felújítását nem oldják meg, s nem oldják meg az egyes, településeket elkerülő utak kiépítését. Az én körzetemben is van két ilyen település: ha arra a használhatatlan útra rászabadítják az autópálya forgalmát, az ottani települések lakóinak az élete ellehetetlenül.

Elmentünk egy olyan fórumra, amelyen a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság vezetői arról tájékoztattak bennünket, hogy ilyen források nincsenek benne a költségvetésben. A kormánypárti képviselők ennek ellenére a megyei sajtóban szajkózzák, hogy igenis benne vannak; de azok az illetékes szakemberek, akiknek valójában ez a feladata, mind azt erősítik meg, hogy a jövő évi költségvetésben nincsenek ilyen források. Ez az, amire nekünk itt, a parlamentben egyszerűen fel kell hívni a figyelmet.

A harmadik ilyen kérdés a területfejlesztés ügye, amiről a kisgazda képviselők már beszéltek. Számunkra elfogadhatatlan, hogy a területfejlesztés egészének az ügye a Kisgazdapárt, illetve a kormánypártok hitbizományává vált. A különböző forrásokat, amelyek decentralizáltan vagy nem decentralizáltan rendelkezésre állnak az egyes megyékben, osztogatásra, a klientúra kiépítésére használják fel a kormánypárt jelen lévő képviselői. Szemben azzal, hogy míg az előző időszakban valamennyi politikai oldal jelen volt a területfejlesztési tanácsokban, és a kistérségek is képviseltették magukat, ez a dolog mára a kormánypártok hitbizományává vált, és teljesen megfoghatatlan, hogy ezeket a forrásokat milyen célra használják fel.

Az is elmondható természetesen, hogy kevés ez a forrás, többre lenne szükség; decentralizált forrásokra lenne szükség, nem pedig arra, hogy a kormány meghatározott hivatalai döntsenek arról, hogy mire van szükség Borsod megyében, Szabolcs megyében, mire van szükség Hajdú megyében. Ez egyszerűen elfogadhatatlan!

Befejezésül pedig szeretnék még néhány gondolatot elmondani arról, hogy azokban a megyékben - itt elsősorban a keleti országrész megyéiről van szó -, amelyekben a leginkább növekszik a bűnözés, a leginkább nő a vagyon elleni bűncselekmények száma, valamennyi rendvédelmi szakértő kifejtette, hogy csak a rendőri jelenlét növelésével lehet elérni azt, hogy a bűncselekmények száma ezekben a térségekben csökkenjen. Ezt viszont nem lehet olyan módon elérni, hogy radikálisan csökkentik a dologi kiadásokat, nem lesz benzin az autókba, hogy a rendőrök járőrözni tudjanak, nem tudják teljesíteni a tervezett bevételeket.

Tegnap képviselőtársaim részletesen kifejtették, hogy miért teljesen illuzórikus a rendőrség költségvetésébe beállított bevételi többlet - a megyei rendőrkapitányságok egyszerűen működésképtelenné válhatnak! Süket fülekre találunk e tekintetben is, nem hiszik el. Ugyanakkor a választókerületünkben nap mint nap szembetalálkozunk azzal a problémával, az emberek panaszkodnak, hogy ellopják a tyúkjaikat, ellopják az eszközeiket, és nyilván mindenkinek a saját baja a legnagyobb probléma.

Összességében azt szeretném még elmondani, hogy mi akkor vagyunk kompromisszumkészek, ha önök is azok, és elfogadják azokat az észrevételeket, amelyeket szakmai alapon az általános vitában és a részletes vitában is megfogalmazunk.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu