DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az elítéltek és az előzetes fogva tartottak, letartóztatottak sajtó útján történő nyilatkozattételének szinte teljes rendezetlensége volt jellemző mind ez idáig, míg ezt a törvényjavaslatot az Országgyűlés nem kezdte el tárgyalni. A vita során bebizonyosodott számunkra az, hogy képviselőtársaim túlnyomó többsége osztja azt a véleményt, hogy úgy az elítéltek, mint az előzetesen letartóztatottak véleménynyilvánításáról a büntetés-végrehajtásban új szabályozásra kerüljön sor. Ezek nyomán egy hatpárti egyeztetésre is sor került, közös álláspontot sikerült kialakítanunk, amelyben köszönöm mindannyiuk szíves részvételét. A változások nyomán valójában a jelen javaslat a fogva tartott sajtó útján történő véleménynyilvánítása helyett annak nyilatkozattételét szabályozza.
Még egyszer köszönöm, hogy ekkora egyetértéssel sikerült egy ilyen kérdésben egyezségre jutnunk, amely egyébként a véleménynyilvánítás korlátozását és szabadságát is érintette.
Köszönöm szépen együttműködésüket. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés