ELNÖK: Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 2., 3., 6., 7. és 8. pontjait támogatja. A támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 1., 4. és 9. pontjait. Most tehát a támogatott indítványokról határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 268 igen, 22 nem szavazattal elfogadta a javaslatokat.
Az ajánlás 5. pontjában Avarkeszi Dezső a törvényjavaslat 1. §-ában a törvényerejű rendelet 37/B. § (4) bekezdésének elhagyását javasolja. Az alaprendelkezés szerint megállapodásban kell rögzíteni az elítélt nyilatkozattételének és a közlésre szánt anyag bemutatásának feltételeit. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 116 igen, 176 nem szavazattal a javaslatot elutasította.
A 10. pontban Avarkeszi Dezső a törvényjavaslat 4. § (2) bekezdésének elhagyását javasolja, amely szerint az elkövető havonta legalább egy alkalommal kaphat és küldhet csomagot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 101 igen, 186 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett a javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.
Soron következik a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/3006. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3006/6. és 9. számokon kapták kézhez.
Megadom a szót Dávid Ibolya igazságügy-miniszter asszonynak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés