DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A büntető törvénykönyv módosításának célja a joganyag karbantartása, naprakész állapotának biztosítása. Mindösszesen három törvényi tényállást módosítunk. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Btk. 270. §-a szerinti rémhírterjesztés törvényi tényállását, amelyet azonban célszerű pótolni. Ezzel valamennyi párt egyetértett, és a rendelkezéshez módosító javaslat nem érkezett.

A következő a hivatalos személyre vonatkozó értelmezést kiegészítő rendelkezés. A jövőben az önálló bírósági végrehajtó-helyettes és közjegyzőhelyettes is hivatalos személynek minősül, ennek minden büntetőjogi következményével.

A harmadik: a nyilvános rendezvények zavartalanságához fűződő érdek körében pedig a törvényjavaslat a rendbontás új tényállásával egészíti ki a büntető törvénykönyvet.

Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslathoz két képviselői módosító indítvány, majd két további kapcsolódó módosító indítvány érkezett. A kormány a módosító javaslatok egyikét sem tudta támogatni. Először: a csoporthoz tartozás megkövetelésével e törvény nem nyújtana védelmet az olyan rendzavaró magatartásokkal szemben, amelyeket egyéni elkövető vagy két elkövető valósít meg. Másodszor: a módosító indítványok másik köre indokolatlanul szélesen rendelte volna e speciális tényállás hatálya alá a sporteseményekkel összefüggő bármilyen garázda magatartást. Ezért a kormány ezeket sem támogatja.

Megítélésem szerint a kormány által az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat az eredeti formájában lesz a legalkalmasabb annak a célnak az elérésére, amelyet kitűztünk. Meggyőződésem, hogy elfogadása esetén, az egyéb jogi szabályokkal együttesen, megfelelő módon lehet védekezni a nyilvános rendezvényeken a rendbontókkal szemben.

Kérem képviselőtársaim támogatását a javaslathoz. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu