DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt mindenféle vizsgálatot és átvilágítást támogat, ami a képviselők vagyoni viszonyainak az áttekinthetőségét lehetővé teszi, így egyetért azzal is, hogy a '98-ban tett vagyonnyilatkozatok is nyilvánosságra kerüljenek. Ebben az értelemben azzal az elképzeléssel is egyetért, amit Keller képviselő úr felvetett.

A baj azonban csak az, hogy javíthatatlanul rossz, szakmailag javíthatatlan javaslatot terjesztett elő a képviselő úr. Tudniillik azt megvalósítani, amit akar, ahhoz elsősorban a jogállási törvényt kell megváltoztatni, mert a jogállási törvény rendeli el a titkosságot, és zárja el a betekinthetőség útját. Országgyűlési határozatot addig módosítani, amíg a törvényt nem módosítjuk, nem lehet, országgyűlési határozat törvénnyel szemben nem állhat. Tehát a lépéseket fordítva kell megtenni, és miután országgyűlési határozati javaslattal törvényt módosítani nem lehet, ez a javaslat a világ végéig nem lesz arra alkalmas, hogy az itt meghirdetett célokat megvalósítsa. Ezért kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy ezzel a javaslattal nem szabad az időt tölteni. A Fidesz-Magyar Polgári Párt által, koalíciós partnereinkkel együtt előterjesztett törvényjavaslatunk alkalmas lesz ennek a kérdésnek a megoldására is.

Végül egy mondat, egy kérés: kérem képviselőtársaimat, hogy a szakmai hibákat vádaskodással ne próbálják helyettesíteni, és ne próbálják elfedni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu