DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Csak nagyon röviden, mert nem akarok erről hosszabb vitát nyitni. Az én értelmezésem szerint ennek a mondatnak az a lényege, hogy akivel tagsági vagy szerződéses viszonyban áll, annak az érdekeit kell képviselni, és nem más egyesületét, mert ilyen kavarok is voltak az elmúlt időszakban. Ezt fixálja és rögzíti ez a passzus, ami fontos és egyben szükséges.

(23.20)

Azt gondolom, nincs olyan egyesület ma Magyarországon, amelyik a válogatott szereplést a saját sportolója számára korlátozná, hiszen az ő büszkesége, és adott esetben egy sportágon belül az egyesületi versenyben is fontos szerepe van annak, hogy a saját versenyzője vagy tagja a válogatottban szerepelt, hányszor szerepelt és hogyan. Azt gondolom, ez az egyesületek közötti versenyben is fontos.

Arra szerettem volna utalni, hogy a gyakorlatból kell venni a dolgokat, és nem abból, hogy most szabályozzuk le, hogy neki kötelessége nemzeti érdekeket képviselni. Az a legtermészetesebb, hogy kötelessége a nemzeti érdekeket képviselni, de csak annak az egyesületnek az érdekeit veheti figyelembe, amelyikkel szerződéses viszonyban áll. Mert ha ez nem így van, akkor jönnek a konfliktusok az egyesületi versenyben és egymás között.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu