KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magam részéről messzemenően támogatom, annak idején is támogattam Lezsák képviselő úr módosító indítványát, és annak idején a parlament határozatát is, amivel ezt napirendre tűzte. Én csak szomorúan azt jegyzem meg - miközben Csatári képviselőtársunk is elmondta, mennyire örül annak, hogy Lezsák képviselő úr ismét módosító indítvánnyal lehetőséget ad arra, hogy a Duna-Tisza közi homokhátság vízháztartásán javítsunk -, hogy ilyen módosító indítvány az előző részben volt bent, múlt héten kedden szavazta le itt a Házban a tisztelt kormánytöbbség. (Felmutatja a papírt.) Magam adtam be, és azért kerestem ki, hogy be is mutassam a képviselőtársaimnak. Akkor még nem köszöntötték ilyen nagy örömmel, és leszavazták. Remélem, hogy ha ez a módosítás MDF-es körből érkezik, nem jut ugyanerre a sorsra; nem érdemli ezt a Duna-Tisza közi hátság.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu