DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Időspórolás végett a kétperces reagálásra, ha szabad, a rendes fölszólaláson belül reagálnék.
Nagyon szép dolog az, hogy hálózatfejlesztési tervvel rendelkezett az előző kormány. Szeretném elmondani: a terv nem végrehajtás. Nagyon szép tervek voltak egyéb más dolgokra is. Az előbb már említettem a bizonyos 18 milliárd forintnak a zárolását, ami azóta is hiányzik például a csatornázásból a környezetvédelmi bevételeknél.
A másik pedig, hogy az EU ad hozzá pénzt. Ennek örüljünk, hiszen erre jó játszani. S ha valamiért jó tervet készíteni, akkor ezért jó tervet készíteni, hogy amikor valamire támogatást lehet szerezni, akkor arra valóban pályázatokat tudjunk benyújtani. Pályázatot pedig úgy lehet benyújtani, ha kidolgozott terveink, kidolgozott koncepcióink vannak. Nos, ha ilyen van - hiszen az EU-nak is érdeke, a szomszédos országoknak is érdeke, hogy szabadon lehessen közlekedni -, azt gondolom, ez csak egy szerencsés dolog.
A MÁV-nak pénz kell - mondta Bajor Tibor. Sajnos, a MÁV-nak mindig pénzt adunk, és beleesünk szerintem abba a csapdába, hogy nem halászni tanítjuk meg jelen esetben a MÁV-ot, hanem halat enni tanítjuk meg. Meg kellene tanítani már arra, hogy lehet olcsóbban, tisztábban közlekedni, és akkor nem annyian ülnek a vonaton, amennyien ma ülnek, hanem sokkal többen, és lehet, hogy el lehetne érni azt a MÁV-nál a vonattal közlekedéssel kapcsolatban, hogy a csatlakozásnál ne kelljen fél órát várni, vagy éppen két perce megy el az illető vonat a másik állomásra, mert a nemzetközi vonat ott nem áll meg. Nagyon pici szervezési kérdések ezek, de azt hiszem, hogy nagyon sok pénztől elesik a MÁV ilyen esetben, és nem kellene másra figyelni, csak a szervezésre.
Kocsi László úr a következőt mondta: a kormánypárti képviselőket kell támogatni. Képviselő úr, ne higgye azt, hogy attól, hogy valaki kormánypárti vagy ellenzéki képviselő, s adott térségből jön, ne tudná ugyanúgy a problémát, mint ön. Ugyanúgy tudják a problémát a kormánypárti képviselők, mint az ellenzékiek. Csak még a kormánypárti képviselőknek van egy olyan felelősségük - amit már többször elmondtam itt a Házban az elmúlt két nap során -, hogy valamiből lehet adni, és ha ez a valami egy iksz összeg, akkor nem lehet kettő és három ikszet elkölteni. Tehát nagyon jól tudjuk, hogy miről van szó. Önöknél is ugyanígy volt, önök is tudták akkoriban mint kormánypárti képviselők, hogy mire kellene költeni, azt is tudták, hogy mennyit kell költeni rá, és mégsem valósult meg. Ezzel nem jó egymás felé ostoroznunk, és nem jó érvelni, mert igazából nem jutunk sehova - nincs több rá. Tessék megmondani, honnan lenne több rá, hogy ezek a problémák megoldódjanak! Akkor is, ha - még egyszer mondom - szakmailag önnek igazat adok, de minden térséget különböző mértékben ezek a problémák ugyanígy sújtanak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Rátérnék arra a módosító indítványra, amiért igazából szót kértem, ez pedig a T/3122/486-os kapcsolódó módosító indítvány. Ha az információim jók, és ha Font Sándor képviselőtársamtól átveszem ezt a fordulatot, hogy meg nem erősített hírek szerint, akkor azt kell mondanom, hogy meg nem erősített hírek szerint úgy tudom, hogy a kormány támogatja ezt a módosító indítványt, és ha ez így van, akkor ez nagyon szerencsés dolog. Ha nem, akkor viszont természetesen az önök támogatását kérem. Itt nincs másról szó, mint hogy a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumban az ágazati célelőirányzatokon belül szeretném nevesíteni a szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadásokat.
Szakmailag és mint szigetközi képviselő nem értek egyet azzal, hogy a Szigetközben vízpótlás történik. Számomra a megoldás a vízellátás, az a fajta vízellátás, amit már többször megfogalmaztam tegnap is, ami a tájnak a fönnmaradásához, a tájnak az életéhez szükséges. Vízpótlással, az eredeti vízmennyiség tíz százalékával igazából nem érünk el semmit. De ha ezt a bizonyos vízpótlást - amelyet addig kell folytatni, amíg megoldás nem születik - nem eszközöljük, nem hajtjuk végre, akkor a tájban biztos, hogy olyan maradandó változások következnek be, amelyeket később nem lehet helyreállítani. Már most is vannak olyan maradandó változások, amelyeket nem lehet helyreállítani, és az lenne a szerencsés, ha ezek a jellegű vízpótlások, különböző pótbeavatkozások minél rövidebb ideig tartanának, és minél hamarabb vissza lehetne terelni az eredeti Duna-mederbe azt a vízmennyiséget, amely egy minimális ökológiai egyensúly fenntartásához szükséges, mert az, ami ma van, nem egyensúly.
Azért nyújtottam be ezt a módosító indítványt, mert véleményem szerint nem elfogadható az a fajta hozzáállás - és gondolom, ezt a szaktárca sem fogadja el -, hogy egy közös kalapban szerepeljen az a pénz, ami egy konkrét feladatra szól. Ezért én azt szeretném kérni önöktől - amennyiben nem kapok rá támogatást -, hogy támogassák ezt a módosító indítványt, hogy a Szigetközben további olyan károk ne következzenek be, amelyeket később nem tudunk helyreállítani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés