FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 48. pontjához szeretnék hozzászólni, amit Tóth Sándor és Fritz Péter képviselőtársaimmal együtt nyújtottam be, de ugyanerre a következtetésre jutott Font Sándor képviselő úr is, ő is pontosan azt az indítványt tette, amit mi.
Bizonyára, aki elolvassa a törvénytervezetet, az a végéhez közeledve már meglehetősen fáradt, és bizonyos rendelkezéseket már nem kifejezetten akar megérteni, átnézni. Különösen akkor nem, ha olyan megfogalmazás szerepel a törvényben, mint ami a 94. § (1) bekezdésében nyert megfogalmazást. Ez így szól: "E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény 113. §-a hatályát veszti." Nyilvánvalóan csak az tudja megmondani, hogy mi veszti itt hatályát, aki megnézni ezt a 113. §-t. Kedves képviselőtársaim, felolvasom, hogy a kormányzat milyen paragrafus kitörlésére tett itt javaslatot. A szövetkezeti törvény 113. §-a így szól: "A szövetkezeteket vagy azok tagságát érintő javaslatoknak a kormány vagy az Országgyűlés elé terjesztése előtt meg kell szerezni az érdekelt országos érdek-képviseleti szerv, illetőleg a közös országos érdek-képviseleti szerv véleményét. Ha a véleményeltérés lényeges, azt döntés végett a kormány, illetve az Országgyűlés elé kell terjeszteni. A közös országos érdek-képviseleti szerv előzetes véleményt nyilvánít az Országgyűlés és a kormány hatáskörébe tartozó összszövetkezeti kérdésben." Végül a (3) bekezdése: "Az országos érdek-képviseleti szervek és a közös országos érdek-képviseleti szerv jogszabályok meghozatalát kezdeményezheti." Tehát arról van szó, hogy a kormányzat ezeket a gondolatokat kívánja a szövetkezeti törvényből kitörölni.
Mi lehet erről a véleményünk? Én úgy gondolom, hogy a kormányzat lényegére rendkívül ráutal a törvénynek egy olyan pontja, amelyik már a véleményezési hatáskört is terhesnek tartja. Tehát nem egyetértésről, nem döntési hatáskörről van szó, egyszerűen a mai kormányzat már azt sem szeretné, ha véleményezési hatáskört adna az eddigi gyakorlatnak megfelelően az érdek-képviseleti szervezeteknek. Az pedig feltétlenül még tovább borzolja a hangulatát, hogy ezek az érdek-képviseleti szervek még törvényeket is kezdeményezzenek. Ez már valóban érdekes, de nyilvánvalóan az Országgyűlésben ők közvetlenül egyébként eddig sem nyújthattak be törvényt, azt nyilván a kormányzat vagy valamelyik országgyűlési képviselő tehette meg eddig is. De ez kevés! Most már még ennek a lehetősége is tilos, magyarul ezek az érdekképviseletek a jövőben ne csináljanak semmiféle kezdeményezést, és ne rakják azt az országgyűlési képviselők elé vagy ne terjesszék a kormányzat elé!
Megmondom őszintén, hogy ezen a ponton azért is döbbentem meg, mert eddig is volt bennem egy kialakult vélemény arról, hogy a kormányzat a demokráciát, az érdekképviseleteket milyen mértékben pártolja. De megjegyzem, leírva törvényben most látom először így megfogalmazva, hogy egyszerűen a véleményezési jogot sem kívánják már megtartani, és a kezdeményezés jogát is megtilthatják.
Ez, kérem, egy rendkívül kedvezőtlen magatartás! Mert azt megtehetné a kormányzat, hogy az ilyen kezdeményezéseket nem továbbítja mint kormányzati előterjesztést, vagy nem szavazza meg azoknak a javaslatoknak a tárgyalását, amelyeket ezek az érdekképviseletek valamelyik képviselő asztalára tettek le, de az, hogy ezt kerek perec megtiltsák, véleményem szerint teljesen abszurdum. Ráadásul az a helyzet következett be, hogy ezt a javaslatunkat egyik bizottság egyharmada sem támogatta, tehát az Országgyűlésben erről várhatóan még szavazni sem lehet.
Én úgy gondolom, az lenne a legjobb megoldás, ha mégiscsak a 94. § (1) bekezdését törölnénk ki, mert ez a legkomplettebben megoldaná a problémát. Mivel azonban erre nincs lehetőség, úgy gondolom, hogy vissza kell térni Font Sándor képviselőtársamnak a 45. ajánlási pontban vázolt javaslatához, amihez az előbb képviselőtársaim is hozzászólhattak. Én úgy érzem, hogy az nem ilyen összetett módon mutatja be, hogy milyen mértékben van szükség a továbbiakban érdekképviseletre, de jobb híján úgy gondolom, ha meg akarjuk tartani az érdekképviseletek jogosítványait, akkor kénytelenek leszünk, és gondolom az ez iránt érzékeny kormánypárti képviselők is kénytelenek lesznek Font Sándor képviselő úr 45. ajánlási pontban lévő javaslatát támogatni, vagy pedig kapcsolódó módosító javaslatot terjesztenek be ilyen vagy ehhez hasonló tartalommal.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(21.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés