DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Az ön által feltett kérdésekre az elhangzás sorrendjében kívánom a válaszokat megadni.

Az első kérdés: Grespik László a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjeként eljárva olyan döntést hozott, amellyel a Fővárosi Bíróság nem értett egyet, és őt új eljárásra utasította. Grespik László bíróság által helytelenített döntésének következménye tehát az, hogy az ügyet újólag el kell bírálni. (Dr. Kóródi Mária nevet. - Dr. Pető Iván közbeszól.)

A második kérdés: a budapesti Fővárosi Közigazgatási Hivatal 2000. évi ellenőrzése szeptember 18-a és október 10-e között zajlott. Az ellenőrzés megállapításaiból kitűnően a külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezése, a bevándorlás engedélyezése, a Meixner-iskola ügye, a gazdálkodás szabályozottsága, ellenőrzöttsége, valamint a titkos ügyiratok kezelésének módja tárgykörökben tárt fel olyan tényeket és körülményeket, amelyeket javítani kell. Az ellenőrzésről készült összefoglaló jelentést a közigazgatási hivatal vezetője 2000. november 6-án vette át, amelyhez írásos észrevételeket tett, ennek minisztériumi feldolgozása folyamatban van. Amennyiben ez a feldolgozás megtörténik, akkor születhet döntés arról, hogy a feltárt hibák és hiányosságok megszüntetése milyen módon lehetséges.

Ami pedig a harmadik kérdését illeti, arra az a válaszom, hogy bízunk abban, hogy Grespik László hivatalvezető úr jövőbeni tevékenysége elsősorban szakmai tevékenységi körökre terjed ki, és a közszereplése háttérbe szorul.

Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu