KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy percben szeretnék reflektálni arra, amit Kóródi Mária képviselő asszony az adóerő-képesség szabályozásáról elmondott. Egy abszurd példával szeretném ezt kiegészíteni.
Tudjuk, hogy az adóerő-képesség szabályozásának elve az, hogy azon önkormányzattól, ahol az adóerő-képesség egy bizonyos tételnél magasabb, a normatív állami támogatásokat vonják el. Ha egy ilyen településre a környező településekről bejárnak gyerekek iskolába tanulni, akkor az ő normatívájukat is elvonják, tehát nem kapják meg ezek a gyerekek sem a normatívát. Tehát gyakorlatilag ahova bejárnak e gyerekek tanulni, annak a településnek kell a saját bevételeiből azoknak a gyerekeknek az oktatását is finanszírozni, akik a szomszéd településről járnak be. Ez a szabályozás teljesen elfogadhatatlan és teljesen abszurd, ezért támogatjuk mi is azokat a módosító indítványokat, amelyeket a képviselő asszony benyújtott.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés