VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megköszönni a tisztelt Háznak a törvényjavaslat tárgyalása során kifejtett aktivitását. Engedjék meg, hogy megköszönjem a módosító javaslatokat is, amelyek közül nagyon sokat tudunk támogatni.

Úgy gondolom, az Európai Unióval folyó tárgyalásokat nagyban elő fogja segíteni, hogy a szolgáltatások szabad áramlása fejezet lezárásra kerülhessen, hiszen ne felejtsük el, hogy ennek a törvényjavaslatnak a benyújtására azért került sor, mert Magyarország vállalta, hogy a jogharmonizációs lépéseket megteszi. Ennek is köszönhető és nagyon fontos üzenet, hogy - függetlenül a csatlakozás remélhetőleg minél korábbi dátumától - Magyarország a banki szolgáltatások terén január 1-jétől készen áll a csatlakozásra.

Tisztelt Országgyűlés! A lényegesebb tartalmi módosítások közül hadd emeljek ki csak kettőt. Az egyik az úgynevezett kereskedési könyv bevezetéséből adódó, az értékpapírtörvényt is érintő módosítási csomag, amely a befektetők biztonságának növelése érdekében a jelenleginél átfogóbban rögzítené a befektetési szolgáltatások prudenciális szabályait. A másik terület pedig a felügyeleti törvény további módosítása, lehetővé téve többek között azt, hogy a felügyelet ajánlás formájában elősegítse az egységes jogértelmezést.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy vitatott területet hadd emeljek még ki, ez pedig a betétbiztosítás emelése. Több olyan javaslat is született, amelyben azt javasolták, hogy ez ne a csatlakozás időpontjában, hanem fokozatosan történjen meg. A kormány álláspontja ebben a kérdésben változatlan. Javasoljuk, hogy az emelésre egy lépcsőben, a csatlakozás időpontjában kerüljön sor. Indoklásként ehhez hadd tegyem hozzá, hogy az Unió által megkövetelt közel 6 milliós betét, tekintettel a hazai átlagos jövedelemnek az Unió átlagánál lényegesen alacsonyabb szintjére, nem tekinthető kis betétnek. Ezért a gyors ütemű emelés úgynevezett moral hazard-problémát vethetne fel, vagyis a kisbefektetőket nem ösztönözné eléggé arra, hogy a betételhelyezésük során kellő körültekintéssel járjanak el.

(18.40)

A másik és első hallás után különösnek tűnő indok, hogy a többségi szakmai vélemény szerint a betétbiztosítás, nevével ellentétben, valójában nem is a betétest védi, hanem a bankot. Nevezetesen, attól óv, hogy a kisbetétesek valamilyen negatív hír hallatára megrohanják bankjukat, mivel tudatosul bennük, hogy van egy intézmény, amely bankcsőd esetén kártalanít. Ezért elvileg addig az időpontig, amíg az alap által biztosított összeghatár jelentősen meghaladja az átlagos betétnagyságot, nem tekinthető célszerűnek, hogy a betétbiztosítási díj szükségszerű felemelésével megdrágítsuk a banküzletmenetet.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezek alapján kérem, hogy a benyújtott módosító javaslatok kormány által támogatott részét támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu