DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hankó Faragó Miklósnak szeretném elmondani azt, hogy ne nevezzen minket álságosnak - már ne haragudjon -, mert azt kell mondanom, hogy az önök magatartása álságos. Együtt ültünk az alkotmányügyi bizottság ülésén, és amikor kifejtettük azt, hogy nem házszabályszerű ez a két javaslat, akkor a képviselő úr nem azt vitatta, hogy igazunk van, hanem azt mondta, térjünk el a Házszabálytól négyötöddel - ami egyébként valóban orvosság lehet arra, és akkor bármit ide lehet hozni, ha ebben megegyezünk négyötöddel. A képviselő úr ott nem tette vitássá az álláspontunkat, és még itt se hallottam jogi érveket arra, hogy az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat milyen alapon lehet módosító javaslattal ebbe a tárgyalásba behozni - ez az egyik.

A másik egy kicsit arra válasz, hogy mi állítólag politikai megfontolásokból szemelgetnénk, hogy valami házszabályszerű vagy nem. Kérem szépen, Hankó Faragó Miklós és Hack Péter 6. pont alatti javaslatát viszont támogatjuk! Az is összeférhetetlenségi szabályok körében elhelyezkedő kérdést érint, a jogállási törvény 16. §-át. Az valóban meg van nyitva, ott tehát fennállnak a házszabályszerű feltételek, és a képviselő urak javaslata szigorítást tartalmaz az országgyűlési képviselők által elfogadható ajándék mértékét illetően: azt javasolják, hogy kisebb legyen az elfogadható ajándék értéke. Ezt a Fidesz-Magyar Polgári Párt gondolkodás nélkül támogatja, elfogadja, és nem mondja azt, hogy házszabályellenes, mert hiszen a 16. §-nál valóban meg van nyitva a csatlakozó módosító javaslatok benyújtásának lehetősége.

Maradjunk a tényeknél, és ne vádaskodjunk egymással, annak semmi értelme az égvilágon! (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu