DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Én úgy gondolom, hogy nemcsak pesszimizmusáról tesz tanúbizonyságot az, aki úgy gondolja, hogy semmi nem változik, hanem realitásérzékéről is, hiszen - ahogy én ezt az előbb mondtam, és ez megcáfolhatatlan - évről évre növekvő költségvetési forrásokat biztosít a kormány az agrárgazdaság és a vidék fejlesztésére.

Különösen igaz ez 2001-re és 2002-re, amikor összességében 190 milliárd forinttal több költségvetési forrást biztosít, mint amennyit biztosított 2000-ben. 2001-ben, csak 2001-ben 85 milliárd forinttal több forrás jut az agrárgazdaság és a vidék fejlesztésére, és ebből - ahogy elmondtam - rendkívül fontos, nélkülözhetetlen, évtizedek óta halogatott programok indíthatóak el, amelyek egészen más feltételrendszert fognak teremteni a magyar mezőgazdaság számára, amelyek javítják a magyar gazdák esélyegyenlőségét.

Egyébként más tekintetben is sok minden történt. Ebben az évben ugyanis az agrárolló zárulni látszik, hiszen az évek óta elhalasztott mezőgazdasági, élelmiszer-ipari áremelés ebben az évben gyorsított ütemben megvalósul, tehát lényegesen javul a mezőgazdasági termelők jövedelempozíciója. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet számításai szerint a nettó jövedelmi pozíció kétszer olyan jó, mint amilyen tavaly volt. Tehát lényeges változások vannak, ezeket tagadni oktalanság.

Forrás: parlament.hu